Lássuk, melyik taxitársaság a legolcsóbb!

2009.02.06.

Reptéri transzfer összehasonlító!
A Zóna Taxi tegnap bejelentette, hogy február 16-tól csökkenteni fogja reptéri transzferárait az idei évre vonatkozóan. Mindez azt jelenti, hogy a taxitársaság díjai átlagosan 8.4%-kal csökkennek majd. Frissített taxis körképünk szerint hiába az árcsökkentés, a Zóna még így is sok esetben drágább versenytársainál úgy, hogy azok eddig nem reagáltak még az üzemanyagárak jelentős csökkenésére. Persze meg kell említeni azt is, hogy a Zóna a múlt évhez képest nagy hátrányt dolgozott le a többiekhez képest.

Felhívjuk a figyelmet, hogy az egyes taxis társaságok bizonyos zónákba történő fuvardíjait a cégek honlapon található információik alapján számszerűsítettük megpróbálva az elérhető legkedvezőtlenebb díjakat feltüntetni. Mindezek miatt az általunk kalkulált adatok a tényleges állapotot csak közelíteni tudják.

A Zóna taxi február 16-tól frissített díjstruktúrával áll a reptérre utazó célközönség elé. A díjak csökkennek, a legrövidebb távolságokra vonatkozók nem is kicsit. Az új struktúrában a taxitársaság a T1-T2-es zónában 15%-os, míg az 1-es zónában 10%-os díjcsökkentést hajt végre. A távolabbi fuvarok esetében is kevesebbet kell majd fizetni, a 2. zóna esetén 5.9, a 3. zóna esetén 5.7, a 4. zóna esetén pedig 5.3%-kal. A hosszabb távú utaknak számító Budapesten kívüli fuvarok esetében azonban a fix tarifa 4.5%-kal emelkedik majd.

A Zóna Taxi a közeli távolságokban végrehajtott jelentős díjcsökkentésével az idei évre nagyobb versenyt támaszthat a többi taxis társaságnak. A tavaly júliusi áremeléssel ugyanis messze a legdrágább Zóna mostanra már az átlagos árszinteken tartózkodik. Persze ennek megtartásához szükség lesz arra is, hogy a többi társaság ne kezdjen szintén tarifacsökkentésekbe a 2009-es évre vonatkozóan.

A távolabbi zónákat tekintve már nem ennyire kedvező a kép. A 2. és 3 zónába való utazásokkor a Zóna árai még sok esetben a legmagasabbak közé tartoznak, egyedül a 4-es, távolabbi utazások esetében lehet ismét azt látni, hogy a Zóna árai megegyeznek a versenytársak által kínáltakkal.

Azt persze meg kell jegyeznünk, hogy a többi taxis társaság honlapján talált tarifák az elmúlt fél évben egyik helyen sem mutattak csökkenést annak ellenére, hogy költségoldalon és így az indikatív árak meghatározásakor is nagy figyelmet érdemlő gázolajárak tavaly július óta már 25%-kal zuhantak. Tere tehát véleményünk szerint a többi taxis társaságnak is lehetne a csökkentésre, persze kérdéses, hogy a bérfejlesztések, vagy a flotta megújítások mindezt lehetővé teszik-e.

A Zóna taxi ilyen tekintetben kedvezőbb helyzetben lehet (bár nincs konkrét információnk a többi cég flottájának állapotáról), ugyanis a Budapest Airport által kiírt (két és fél éve) közbeszerzésen úgy tudta teljesíteni a feltételeket, hogy több esetben is új, a standardoknak megfelelő autókat állított sorba. A flotta megújulás így náluk talán kisebb fejtörést okozhat, ezért is lehetett, hogy az üzemanyagárak esésére ők az árképzésben is tudtak reagálni.

És persze nem szabad azt sem elfeledni, hogy tavaly júliusban részben a nagy üzemanyag drágulás okán került sor arra a rendkívüli tarifaemelésre (a BA Zrt. hozzájárulásával átlagosan 10%-os emelés), mellyel a Zóna árai minden szinten a versenytársakéi fölé nőttek. Hardy Mihály, a Budapest Airport vállalati kapcsolatok igazgatója akkor azt nyilatkozta kérdésünkre, hogy egy olyan opciót is tartalmazott a megállapodás, miszerint ha a gázolaj ára visszaesik a 300 Ft/literes szint alá, akkor visszaállnak a márciusi tarifák. Erre tavaly október végén sorkerült, így a Zónának is lépnie kellett.

Kapcsolódó cikkek: