De hiszen október 25-én este a rendőrök - megkülönböztető jelzést hasz­nálva - vezették a taxisokat a Parlament elé! Eszerint tudtak a tüntetésről, vagy nem?

Akkor már tudtunk róla; a villogó kék lámpás járőrök a forgalom bizto­sítása érdekében cselekedtek így, mert akár törvényes egy ilyen akció, akár nem, a zavartalan közlekedést biztosítani kell. A balesetek, a „dugó" miatt bármilyen tömeges megmozdulás esetén a közlekedésrendészeti szempontok az elsődle­gesek. Ezért is minősíthető törvénytelennek a tüntető felvonulás, hiszen megaka­dályozták, megbénították a közlekedést, ami szintén olyan elemi jog, mint a gyülekezési jog. De azt tiltani kell, ha ilyen mértékben hat a forgalomra.

Hosszú, csöndes évtizedek után az utóbbi két esztendőben ugyancsak megszaporodtak a tüntetések. Fölkészült-e erre, elég erős-e a budapesti rend­őrség ?

Mint minden nagyobb városnak, Budapestnek is van egy általános vész­helyzetre kidolgozott csomagterve. Ez az előregyártott keretterv a közlekedési válsághelyzet megoldását szolgálja. Tehát nem ilyen krízisekre dolgoztuk ki. Igaz, megvannak a magunk szempontjai, szakmai elgondolásaink a követendő teendőkre egy-egy demonstráció alkalmából. Rendelkezünk karhatalmi alaku­lattal is, amit ilyenkor összevonunk elsősorban közlekedésrendészeti, -bizton­sági célokra. Minden tüntetés zavarja valahogy a forgalmat, de a rendőrségnek kell, hogy legyen lehetősége az akadályok csökkentésére.

Igaz-e, hogy a Parlament körül csoportosulok között úgy csempészték be a kormány tagjait?

Nem becsempésztük őket. Minden rendezvényen a tömegben fölbuk­kanhat ellendrukker, részeg vagy elmebeteg, akiktől meg kell védeni a poten­ciális áldozatokat. Vannak országos méltóságok, miniszterek s mások, akiknek a védelme jogszabályilag biztosított. Ez kiemelt feladata a kormányőröknek. Tehát ez esetben is a személyi biztonság védelmét láttuk el.

Most - úgymond - kitört a balhé. Melyek voltak az első utasítások, kik­kel kellett konzultálniuk? Mire gondolt az első pillanatokban?

Hazánkban ilyen demonstráció - szerencsére - még nem volt, tehát telje­sen váratlanul ért bennünket. Noha a taxisoknak az utóbbi időben már volt egy­két túlzott megmozdulása. Gondolok itt például az általuk elfogott, s indokolat­lanul gyilkosnak tartott szovjet katona esetére. Tudtuk, hogy a taxisok kissé indulatos, ám CB-n kiválóan összehangolható együttest alkotnak, tehát, ha kivonulnak, egy perc alatt lezárják az utakat. Úgy gondoltuk, kimegyünk - s lévén :örvénytelen a lépésük - lebeszéljük őket. Ez volt az első verziónk.
Azonnal behívattam a főszervezők egyikét, Horváth Pál urat, közöltem ve­le, hogy ez törvénytelen, s jogunkban áll a föloszlatás, aztán ismertettem vele a következményeket is. (Bár engedélyről szó sem volt, hisz a gyülekezés elemi emberi jog.) Ugyanakkor megállapítottam, hogy ez már több, mint sima tilta­kozás, hiszen a rendőreimtől megtudtam, hogy kézi erővel ezt már elhárítani nem lehet, mivel teherautók, kamionok is keresztbe álltak a hidakon és az egyes :>omópontokon. Gyors ütemben terjedt a folyamat. A hírek ellenőrzése nyomán kiderült, hogy országos akcióról van szó. Tudtuk, hogy rendőri jelenléttel, tár­gyalásokkal enyhíthetjük a helyzetet, mivel más elégséges eszközünk úgysincs. L gyanakkor e demonstráció rögvest hangot kapott a tömegkommunikációban, s azonnal egyrészt rokonszenv, másrészt ellenszenv alakult ki a lakosság egyes csoportjaiban. Tehát egy jelentős tábor - a kormány inflációellenes politikájának hianyát érezvén - a fuvarozók mellé állt, azaz egy gazdasági-állampolgári enge­detlenségi mozgalommá dagadt az egész akció.

Ezt fölismervén foglalt állást Ön az erőszakmentesség mellett?

Nézze, mindenki tudta, hogy a blokád megszüntetését a rendőrség csak úgy oldhatja meg, ha a gócpontokról eltávolítja a kocsikat. Ez kötelessége a rendőrségnek. Egy pillanatig sem hangzott el, hogy a főkapitány ezt nem csi­nálja meg. De nem is a járművek „eltakarítása" jelentette a fő problémát, ha­nem a tüntetők mögé fölsorakoztatott tömeg, amely pajzsként azt erősítette, hogy „csak a testünkön keresztül", mert ők addig el nem mennek, amíg nem te!jesítik a követeléseiket. Egy nagyon jól szervezett s elszánt tömeggel szemben kellett (volna) intézkednünk. Az is nyilvánvaló volt, hogy a tank, a „fölrobbantás" nem megoldás. Milyen erővel, technikai lehetőséggel rendelkezünk mi? Hát ilyen méretű tiltakozással szemben semmilyennel! De a tüntetők is tudták, hogy ha - mint közöltem velük - legalább egy hidat nem hagynak szabadon és a metrót is megszállják, akkor nincs más lehetőségem, mint az erőszakos beavatkozás.

Ez kézzelfog hatóan mit jelentett volna?

Minden karhatalmi eszköz (könnygáz, pajzs, gumibot, vízágyú) bevetését. Én akkor az Árpád hidat „céloztam meg", hogy onnan „leveretem" őket, ha r.em tudom elkerülni a megütközést! Ezt a taxisok is megértették és szabaddá rették - a Lánchidat.

Ennek kapcsán vetődött föl az, hogy a Honvédséget is mozgósítják?

Erről szó sem esett! A Magyar Honvédség bevetése a magyar lakosság ellen? Pl. ez lélektani fogásnak tűnt egyesek szemében. Mindössze az jöhetett volna szóba, hogy az elszállításra alkalmas technikát kölcsönözzük tőlük, ha nagyon megkeményedik a helyzet. Akkor is csak egy hidat tisztítottunk volna meg első lépésként. Na, és akkor a letakarított terület mögött húsz méterrel jjabb barrikádot létesítenek... Szóval, tudtuk, hogy más megoldás szükséges, r.isz egy rendőri intézkedést nem lehet nevetségessé tenni.

A belügyminiszter kilátásba helyezte a törvényes eszközök engedte erő­szakos megtisztítást, ugyanakkor Ön úgy nyilatkozott, hogy ez esetben lemond.

Félreértelmezték a miniszter szavait. Megpróbáltak összeugrasztani Hor­váth Balázzsal. Elolvashatja erről a Mai Nap bocsánatkérő levelét. Én azt mond­tam: eleve föl sem tételezem a belügyminiszterről, hogy a polgárok ellen olyan erőszakot alkalmazhasson, ami által vér folyhat. Kizárt! De tény, hogy ilyen pa­rancsot egyébként nem hajtanék végre. De mondom, efféléről szó sem esett! Ám, egy polgári - nem bűnözőkből álló - tömeget is föl lehet oszlatni. Más kér­dés, hogy milyen módon és milyen következményekkel. Én nem oszlattam föl az MDF-es tüntetést sem, pedig az is törvénytelen volt, hisz csak aznap reggel jelentették be, s a jogi parancs megengedte volna számomra. De én úgy értel­meztem ezt is, hogy ez nem egy tömegtiltakozás, hanem az engedetlenségi moz­galom kategóriájába tartozik.

Eszerint Ön nem gondolkodott másként, nem szegült szembe a belügy­miniszterrel?

Rendszeresen tartottuk a kapcsolatot egymással.. Máskülönben itt volt nálam Szabó Győző országos rendőrfőkapitány és a helyettese Túrós András, velük mindent egyeztettünk. Itt zajlott le minden a szemünk előtt. Mivel én kezdtem az intézkedést, rámbízták, hogy vigyem végig.

Amikor a köztársasági elnök Önt magához rendelte, nem inkább a bél­ügyminisztert kellett volna bekéretnie?

Mindnyájan szoros kapcsolatban álltunk. Engem Göncz Árpád elnök úr azért hivatott magához, hogy helyzetjelentést adjak neki. Mindez az én főnö­köm, Szabó Győző főkapitány úr tudtával s beleegyezésével történt. Egyébként a fentiekhez a köztársasági elnöknek joga van az Alkotmány 29. pontja (2) be­kezdése értelmében. S a szolgálati út adott: alulról átlépni nem lehet, csak fe­lülről. Göncz úr mit mondott? Higgadtságra, bölcsességre intett.

Meg tudta ezt őrizni akkor is, amikor eltorlaszolták a Mosonyi utcai rendőrbázist?

Kérem, én a hidak fölszabadítását sem kezdtem volna arrogánsán. Kép­zelje el, milyen hatást váltott volna ez ki szombat reggel! Hát ennyi esze még egy rendőrnek is van. Tele voltak az emberek feszültséggel, nekem tehát a nyu­galmat kellett erősítenem. Persze, nem tagadom, néha keményen szóltam... de nem fenyegetőleg. Én se voltam oké, hisz csütörtök reggel hattól vasárnap éjfé­lig nem voltam otthon, s ez idő alatt két részletben alig hat órát aludtam. A Mo­sonyi utcai esetnél megüzentem a taxisoknak, hogy rögtön vigyék el onnan a kocsijukat, a rendőrség blokkolását nem tűröm! Különben úgy szétrúgom őket, mint tyúk a töreket! Megértették.

Ez már kissé amolyan '56-ra emlékeztető lépésnek tűnhetett, nem?

Sokakban fortyogott, hogy a békés forradalomban sók minden elmaradt, s akkor most nekimennek mindennek. Nem tudom, minek... De ezek az elemek nagyon tüzeltek, mert hogy most ég a ház. Én a „házégést" mindenképpen el akartam kerülni! Ezért igyekeztem lobbizni is... Mivel sokkal veszélyesebb volt
a helyzet, mint ahogy azt a négy fal között vagy akár magasabb helyeken gon­dolták. És mostanában olyat a magyar rendőr nemigen csinált, hogy két ellenér­dekű, hangulatilag fölspannolt, a fizikai összecsapás határán álló tömeget béké­ben megtartson. El is fáradtak ebben a munkatársaim. Egy - becsléseink szerint - 4-5 ezres polgári elégedetlenkedő, keményebb csapattal szembehelyezkedő tán húszezres kormánypárti tömeg között kellett egyensúlyozni. Az összeütközés küszöbén! A Munkaügyi Minisztérium előtt dőlt el a kérdés - szerencsére békésen.

Láttam abban a vasárnap esti percben vezérőrnagyi díszben elviharzani, a „spenótház" elé. Mi volt a célja?

Elmentem én az Országház s a tévészékház elé is, sőt végiggyalogoltam a Margit hídon is. Tudni akartam, mi újság, hogyan vélekednek az utca emberei j. dologról.

Egy ilyen izzó hangulatú helyen akármi is történhetett volna Önnel!

Ez is benne van a pakliban. De tisztábban akartam látni. Egyébként telje->en jóindulatúan fogadtak az emberek. S megerősítettek azon hitemben, hogy a taxisok „csak" kirobbantották az egészet. Épp ezért nem a rendőrök dolga a de­monstráció kezelése...

Még egyszer: s ha nem születik megegyezés, ha tényleg erőszakkal kell ne avatkozniuk? És ha azután emiatt fölerősödik a rendörellenesség, s végül ma-iukra maradnak, mint '56-ban Kopácsi Sándorék?

Megfordult a fejemben ez is. Ismerem Kopácsi urat, tanulmányoztam az akkori időket. Nem hasonlítom ezt a helyzetet a 34 évvel ezelőttihez. De megle­het, hasonló végeredménnyel zárult volna a mi számunkra is. Ám ismét hangsú­lyozom: nem tételezek föl semmi rosszat, ekkora politikai gazemberséget a mai kormányról, mert bár bírálják, azért ez egy intelligens, európai kormány. S sza­badon választott a Parlament és alkotmányunk is legitim.

Bár több helyütt közzététetett, hogy a három nap legnyugodtabb részt­vevője a rendőrség volt, mennyire érezhette maga mögött az embereit?

100 százalékig mellettem voltak az ezredestói a „talpasig" lefelé. Tud­tam, hogy bármilyen törvényes parancsomat végrehajtják. A vezetés egyébként hallatlanul nyugodt, megfontolt volt, határozottan viselkedett. Ezt szó szerint szuggeráltuk az embereinkbe, akik érezhették, a vezetők a helyükön vannak, gondoskodnak róluk. Megmondtuk: pletyka, pánik, provokáció ne számítson, csak józanul, tárgyilagosan, a törvényes intézkedésekre összpontosítsanak! A lé­nyeg számukra a közrend biztosítása volt.

Hallottam, hogy erőszakos beavatkozásra való utasítás esetén a tizede­sig bezárólag mindannyian lemondtak volna.

Ez is rémhír! Különben ez lázadás lett volna, amikor is le kellett volna számolni az egész rendőrséggel. Mi fölesküdtünk...

Milyennek ítéli meg az engedetlenekkel való együttműködésüket? Rend­őrrel szembeni molesztálás, incidens nem történt?

Nem. Sőt, inkább olyan példákat említhetek, mint a 67-és villamos sínjén keresztbeálló kocsiét, amit a rendőr határozott föllépése kényszerített távozásra. Vagy azt, amikor a Szabadság hídnál a blokádot áttörni akaró - különben ittas -vezetőt a rendőr fogta el 150 méteren belül. A különböző helyszíneken fegyve­resen megjelenő rendőrben sem a „támadó" hatóságot látták az emberek.
Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy a demonstráció végén a fuvarosok bekocsiztak a Deák téri főkapitánysági székház elé és az erkélyre tapsolták ki a főkapitányt, hogy megéljenezhessék. Egy alezredes ismerősöm meghatottan me­sélte azt, hogy jó ideje nem fordult elő vele, ami most: előre köszön neki a postás.

Főkapitány úr, mekkora volt e napok során a bűnözés?

Uram, nyugodtan válaszolhatom azt, hogy ez idő alatt majdnem a felére csökkent. Például a gépkocsifeltörések száma a szokásos napi százvalahány esettel szemben 30-40-re csökkent.

Most pályázni, versengeni kell a főkapitányt posztért (is). Mennyire ve­zérelték személyes megfontolások, hiszen ilyen veszélyes szituációban könnyen elcsúszhat egy vezető.

Az elcsúszás is benne van ilyenkor a pakliban. Én felajánlottam a lemon­dásomat a belügyminiszternek, mondván, ha úgy ítéli meg a munkámat, mely­ben minden lehetséges törvényes eszközzel igyekszem normális mederben tarta­ni az eseményeket, akkor sértődés nélkül lemondok. Tudniillik, bizonyos - nem miniszteri, nem rendőrségi, hanem más, alacsonyabb szintű - állami körök teljes rosszindulattal megpróbáltak kötözködni velem, illetve konfrontációt szítani a miniszter és köztem. Horváth úr közölte, hogy ilyesmiről szó sincs, most ugyan mindnyájan fáradtak, idegesek vagyunk, de ezt hagyjuk, végezzük tovább a munkánkat. Személyes ambíció nálam - miként a kollégáimnál - ilyenkor nem merül, nem merülhet föl, hiszen „élesben" még az élet sem számít. Ha ezt a hi­vatást vállaltuk, akkor annak minden balhéját is el kell vinni. Csak gerinces, tisztességes legyen az ember.

Az utolsó szó jogán ?

Csak annyit: számos szakmai kérdést másként csinálnék, de alapjaiban nem bántam meg a három napon hozott döntéseimet. Még akkor sem, ha ez eset­leg a beosztásomba kerül.


Tamás Tibor

 Taxisblokád 1990. okt. 25-28

Fórum

Fotók

Megjegyzés:
A dokumentumokat, Szakonyi Péter:
BLOKÁD Avagy kocsisor Kelettől Nyugatig c. könyvéből vettük.
Ezúton is köszönet neki, és munkatársainak a munkáért!