Az MDF Országos Elnökségének nyilatkozata

2006.10.16.

TAXIS BLOKÁD 1990.10.25-28
MAGYAR NEMZET
1990.okt.27

Felelősség terheli a kormányt
Az MDF Országos Elnökségének nyilatkozata.

 

Az MDF országos elnökségének nyilatkozatát pénteken kora este kapta meg az MTI.
„Az ország válságos helyzetbe került, amelynek kialakulásáért felelősség terheli a kormányt, mert a szükséges és elkerülhetetlen gazdasági intézkedéseket nem kellő egyeztetés után és nem kellő körültekintéssel, hozta nyilvánosságra.
Ugyanakkor nyíltan meg kell mondani az egész társadalomnak, hogy a benzináremelés az egész magyar gazdaság talpon maradása, a nemzetközi gaz­dasági és pénzügyi szervezetek irántunk eddig megnyilvánult bizalmának fenn­tartása érdekében vált szükségessé.
A kormány, mint az a felelős vezetőinek és az Országgyűlés elnökének nyilatkozatából is kiderült, megingathatatlanul a jogállamiság és a törvényesség talaján áll. Ehhez az MDF elnöksége minden támogatást megad.
A kialakult válsághelyzetnek azonban más oka; is vannak. A taxisok és a fuvarozók néhány óra alatt megszállták az ország stratégiai pontjait, és megbé­nították az ország vérkeringését. A terheket viselő állampolgárok elégedetlensé­gét megértjük, azt azonban meg kell mondanunk, hogy ezek az eszközök, ame­lyekkel a jogos elégedetlenséget kihasználva, a normális rend felborításával akarnak bizonyos csoportok a kormányra nyomást gyakorolni, elfogadhatatlan­nak tartjuk. Fel kell tennünk a kérdést, hogy kinek az érdekét szolgálja mindez. Kinek az érdeke az, hogy az egész ország elveszíti a nemzetközi tőke bizalmát, kinek az érdeke az, hogy a legfontosabb kérdéseket ezután még nehezebb legyen megoldani, kinek az érdeke, hogy még mélyebbre kerüljön az egész társadalom? Az MDF elnöksége felhívja az ország népét, hogy ne hagyja egy minden kibon­takozást lehetetlenné tevő válságba belesodorni magát.
A helyzet normalizálódása után az MDF fel fogja kérni a kormányt, hogy az állampolgárok nehézségeinek orvoslását haladéktalanul tűzze napirendre, és minden lehetséges eszközzel akadályozza meg az árak emelkedésének ellenőriz­hetetlen továbbgyűrűzését."

 

 

 Taxisblokád 1990. okt. 25-28

Fórum

Fotók