Budapest retró - újabb taxisblokád jöhet?

2008.10.01.

Jajj!!! Már megint?!?:-)
Nyolc éve nem sikerül megegyezésre jutniuk a budapesti taxisoknak a fővárossal, 20 forintot emelnének ugyanis a kilométerdíjakon, ám amíg nincs közgyűlési döntés, marad minden a régiben. Az utasoknak ez jó hír, ám az Országos Taxis Szövetség elnöke szerint tarthatatlan az állapot. Ha nem születik számukra kedvező döntés, az utcára vonulnak a fővárosi taxisok - nem dolgozni, sztrájkolni. Hogy mikor? Előre be nem jelentett megmozdulás várható.

A fővárosi taxistársaságok díjai jelenleg csaknem azonosak, az alapdíj mindenhol 300 forint. Ezt szerették volna felemelni 500-ra, de drasztikusnak, túlzónak találta a városvezetés, ezért visszadobták a javaslatot a gazdasági bizottságnak, hogy a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarával (BKIK) karöltve tárgyaljanak a taxis szövetséggel egy olcsóbb árról.

Sipeki József, a kamara taxis szakkollégiumának vezetője lapunknak elmondta, hogy várják a főváros meghívóját a következő gazdasági bizottsági ülésre, ahol ismét elmondják, hogy továbbra is egyetértenek a díjemelés mértékével, és nem engednek az 500 forintos alapdíjból sem. Sipeki József szerint egy teljesen új alapokra helyezett szabályozásra van szükség. A BKIK megvizsgálná a drosztok üzemeltetését, a taxisok létszámát, a fix tarifákat. Erre a módosításra azonban még várni kell.

Hazánkban három olyan önkormányzat van, amely maximálhatja a tarifákat, az egyik éppen a fővárosi, a többi városban a piaci ár dönt, így például Debrecenben - avat be a részletekbe Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke, akinél betelt a pohár. Szerinte már régen nem szakmai kérdésekről folyik az egyeztetés. Az érdekvédő azt mondta lapunknak: elképzelhető, hogy az elégedetlen taxisok szervezett formában felvonulást szerveznek a fővárosban, hogy rávilágítsanak a szerintük tarthatatlan állapotokra.

Szerettük volna megkérdezni Somlyódy Csabát, a főváros gazdasági bizottságának elnökét a "tarifaháborúról", de nem nyilatkozott.

Látványos árkülönbségek

Budapesten a City Taxi nem tesz különbséget a telefonos rendelés és a leintés között, mindkét esetben 240 forint a kilométerdíj. A 6x6 viszont 11, a Rádió és a Taxi 4 pedig 22 forinttal olcsóbb kilométerenként, ha telefonon rendeljük meg valamelyik autóját. A Tele 5-nél 225, a Taxi 2000-nél pedig 219 forint a fuvar díja, ha mi hívjuk őket. Apró eltérésnek tűnik az összeg, ám egy 25 kilométeres út esetén már több mint 500 forint a különbség. Ráadásul ketyeg még a percdíj is várakozás esetén, ez jelenleg minden társaságnál nagyjából azonos, telefonos rendelés esetén 54, leintésnél vagy hotelben történő rendelésnél pedig 60 forint. A javaslat szerint ez is emelkedne, nem sokkal, pár forinttal.

Debrecenben, ahol nincs ráhatása a városvezetésnek a tarifákra, október elsejétől emeli árait a Fan Taxi. A 2005 óta működő, prémium kategóriás szolgáltatást (nyakkendő a sofőrökön, egységes autópark, URH rádió helyett elektronikus címkiadás, bankkártya használat) nyújtó cég 395 forintos alapdíjjal dolgozik. Ez marad holnaptól, ám a fuvardíj 218-ról 240 forintra változik. Náluk különbség van éjszakai és nappali rendelés között, este 10 órától már a drágább kilométerdíj ketyeg. A Fan Taxi illetékese elmondta, hogy náluk mindenki alkalmazásban áll, nincsenek vállalkozók, jelenleg 45 autóval dolgoznak.

A Volán Taxi Pécsett 390 forintos alapdíjjal indul, a fuvardíj pedig 180 forint, utazási utalvánnyal, szerződéses cégek részére azonban olcsóbb az alap- és a kilométerdíj is. A szegedi Rádió Taxi alapdíja 400, a fuvarért pedig 270 forintot kérnek kilométerenként, 30 forinttal kevesebbet, mint a Taxi 3-nál, amely szintén a csongrádi megyeszékhelyen működik.

Győrben a Duna Taxinál 300 az alap, 220 a fuvardíj, Miskolcon pedig a Nonstop esetében 169 forint mind a két tétel. A percdíj egyik általunk vizsgált vidéki városban sem több mint 50 forint, kivéve Debrecent, ahol 64 forintot állapítottak meg a Fan Taxinál. Ez drágább, mint Budapesten.

Metál Zoltán azt mondja, általában azért fizetünk többet vidéken, mert kisebbek a távolságok, nem lehet összehasonlítani egy kétmilliós és egy kétszázezres várost. Igaz, mindkét helyen egyre kevesebbet utazunk, átlagban 5 és fél kilométert teszünk meg.

Ha nem lesz döntés, lesz sztrájk

A Gazdasági Versenyhivatal úgy foglalt állást, hogy a tarifaemelés önmagában nem segítené a piacon tapasztalható anomáliák rendezését, inkább konzerválná a kereslet-kínálat egyensúlytalanságát. A hivatal rámutatott arra is, hogy a taxis cégek díjai, amelyek egyes esetekben még mindig alatta vannak a hatályos maximált tarifáknak (ez jelenleg 240 forint), azt jelzik: vannak még tartalékok.

Előfordulhat, hogy a telefonos rendelés és a leintés között nem lesz majd különbség, azaz minden alkalommal akár 260 forintot is elkérnek majd kilométerenként, ha rábólint a közgyűlés a javaslatra. A szakemberek azt mondják, hogy ez nem jelenti azt, hogy minden társaság a maximális hatósági árat szabná meg. Várjuk ki a végét.


> TAXIS FELÁLLÁS
- A fővárosban jelenleg 5 és fél ezer taxis dolgozik, több mint ezren egyik társasághoz sem tartoznak 

- Kétharmaduk nappal dolgozik 

- 20 százalékuk áll alkalmazásban, ők átlagosan bruttó 100 ezer forintot kapnak kézhez 

- Csökkent a megtett távolság, ma már 7 helyett csak átlagosan 5,5 kilométert utazunk 

- Bécsben fele annyi taxi fut, mint Budapesten