Ősszel drasztikus mértékben nőhetnek a budapesti viteldíjak

2008.06.13.

Plafonon a taxisok
Az alapdíj és a kilométerdíj a Fővárosi Közgyűlés által még az évtized elején meghatározott plafonjának emelését kezdeményezik a budapesti taxitársaságok. Ha a képviselők támogatják elképzeléseiket, akkor ősztől jelentősen drágulhat Budapesten a taxizás.
Népszabadság • Ábrahám Ambrus • 2008. június 13.

A fővárosban közel nyolc éve változatlan tarifák felső határának emelését kezdeményezi a Taxi Fuvarszervező Társaságok Szövetsége - tudta meg a Népszabadság. Dudás Zoltán, a szervezet főtitkára lapunknak elmondta, hogy ezzel kapcsolatban valóban készítenek egy anyagot, amit még ebben a hónapban szeretnének eljuttatni a Fővárosi Közgyűléshez. A kérdés azonban így is csupán szeptemberben kerülhet napirendre, ezért a díjak új, felső plafonjáról legkorábban ősszel dönthetnek.

A Fővárosi Közgyűlés utoljára még az évtized elején módosította a korlátokat. Eszerint nappal kilométerenként legfeljebb 240 forintot, éjszaka 336 forintot, míg alapdíjként 300 forintot kérhetnek a taxisok. Dudás Zoltán hozzátette: utóbbi esetében ma már mindenki a megengedett legnagyobb tarifát számlázza, míg az előbbinél szinte az összes társaság plafonhoz közeli árakat alkalmaz. (A szerződéses ügyfeleknél az említetteknél kedvezőbb díjakat használnak a társaságok.) Hogy hol húzódnának az új határok, arról a főtitkár nem kívánt nyilatkozni. Mint mondta: ezzel kapcsolatban még tartanak az egyeztetések. Annyit azonban megjegyzett, hogy egy olyan szintű növelést szeretnének elfogadtatni, amiben "marad még tartalék". Azaz ha jövőre a tovább dráguló üzemanyag miatt újra tarifaemelésre lenne szükség, akkor ne kelljen ismét a Fővárosi Közgyűléshez fordulniuk. Éppen ezért, ha meghatározzák az új plafont, az nem jelenti azt, hogy a taxis cégek azonnal erre a szintre "teszik" áraikat.

Pásztor György, a Budataxi és a Tele5 ügyvezető igazgatója már konkrétabban fogalmazott. Szerinte az alapdíj maximumát 500 forintnál, míg a kilométerenkénti nappali tarifáét 300 forintnál, az éjszakaiét 350 forintnál kellene meghúzni. Úgy vélte egyébként, hogy az egyre drágább üzemanyag miatt most 15-20 százalékos díjnövelést kellene végrehajtani, ám az érvényben lévő fölső határok miatt ez már nem lehetséges.

Vidéken egészen máshogy látják a helyzetet. A siófoki Intertaxi ügyvivője, Csenterics László lapunkat úgy tájékoztatta, hogy bár szükség lenne rá, nem növelik a viteldíjat. A magasabb árakat már nem tudják áthárítani az utasokra, mert így is kevés a megrendelés, különösen a szezonon kívüli időszakban. A balatoni városban most kilométerenként 300 forintot, míg alapdíjként 300-400 forintot kell fizetni. Hozzátette: ez ma már csak "vegetálni elég". Így alig lehet azon csodálkozni, hogy Siófokon ma már alig van főállású taxis.

Debrecenben, a Főnix Taxinál is hasonlóan látják a helyzetet. A piac nem engedi meg a drágítást, már csak azért sem, mert nagyon sok kényszervállalkozó akad, akik drámaian alacsony tarifákkal dolgoznak. Éppen ezért lehetetlen lenne a megrendelések további csökkenése nélkül egy ilyen lépést megtenni - állította Tisza Tibor, a társaság ügyvezető igazgatója. A hajdúsági megyeszékhelyen az alapdíj 395 forint, míg nappal kilométerenként 220 forintot, éjszaka pedig 260 forintot kell fizetni.