Hozzászólások száma: 81
Ugrás a hírhez Oldalszám: 5
Témakörök > Hírek fórumai > Best Taxi Egy gombnyomásnyira a fuvartól! A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
tomajer 2014.09.05. 11:18:14 / # 335440

Elindult!


Kedves Majercsik Tamás!

Az előzetes egyeztetésnek megfelelően a mai naptól használhatja a BestTaxi alkalmazást.

Amennyiben úgy látja, hogy státusza még nem aktív, kérjük nyomjon a „frissítés” gombra.

Mint talán már említettük is, a beindítás legnagyobb nehézsége, hogy összehangoljuk a keresletet és a kínálatot. Viszont, mint minden szolgáltatás esetén, itt is előbb kell a rendelkezésre állnia a kínálatnak, vagyis a taxisoknak, mint ahogy megkezdhetnénk az utasok toborzását.
Éppen ezért a kezdeti időszakban lassan fognak megjelenni az utasok. Ön ugyanis rögtön látja az alkalmazás előnyeit, hogy társaságtól függetlenül, nem átalánydíjért kaphat fuvart. Az utasoknak azonban hozzá kell szokniuk az új lehetőséghez és meg kell küzdenünk a megszokott gyakorlatokkal.

Öntől azt kérjük, hogy ennek ellenére a munkaideje alatt tartsa bekapcsolva az alkalmazást és lehetőség szerint vigye el a felajánlott fuvarokat. Ugyanis csak így tudjuk növelni az utasok bázisát és ennek megfelelően tudjuk fokozni a kommunikációs tevékenységünket!

Kérjük, hogy munkánk segítése érdekében a „hiba esetén értesítés küldése a fejlesztőknek” funkciót engedélyezzék.

A próbaidőszak alatt nem kérünk ellenszolgáltatást a közvetített fuvarokért. Ellenben az aktív taxisok között egy Google Nexus 4 mobiltelefont sorsolunk ki.
Hosszú távon pedig szintén az alkalmazásunkat aktívan használó taxisok számára – reményeink szerint köztük Önnek – biztosítunk folyamatos fuvarlehetőséget.
Ha ideje engedi, szeptember 6-7-én látogasson el a Múltidéző Piactérre, a Népligetbe, ahol a BestTaxi promóciós autó is kiállításra kerül! Bízunk benne, hogy számos új utassal gazdagodhatunk már ezen a hétvégén.

Üdvözlettel:

Agymosógép 2014.08.13. 06:44:20 / # 331947
avatar
"Alábecsültük, hogy a piaci bevezetése egy ilyen alkalmazásnak milyen teendőkkel jár, jelenleg erre keresünk megoldásokat. Nem most nem tudunk időpontot mondani, hogy mikor fogjuk elindítani a szolgáltatást, mivel ez nem időpont, hanem különböző feltételek létrejöttéhez kötött." Akkor ezt most lefordítom magyarra, jó? :D Hátha valaki esetleg nem érti, amit kétlek egyébként.:) "Összedobtunk 5 kilót, gründoltunk egy céget a haverokkal. Írtunk egy programot, mert azt hittük, hogy fél év múlva dőlni fog a zsé. Mikor rájöttünk, hogy nem így van, hagytuk a francba az egészet. Se pénzünk, se kitartásunk nincs végigcsinálni, amit elkezdtünk. Kockázatot vállalni nem akarunk. Mi menő startup vagyunk, nekünk egy éven belül milliárdosoknak kell lennünk, vagy semminek."
kezdő13 2014.08.01. 02:04:08 / # 331946
avatar
Szerintem arról ne is álmodjatok, hogy ti majd csak akkor fogtok rágyúrni az utas oldali marketingre, ha megfelelő mennyiségű taxis fog lógni, a rendelést nem adó alkalmazásotokon. Előbb vagy utóbb mindenki le fogja magasról sz..ni a programotokat, ha napokig nem ad fuvart és nem fog többé bejelentkezni. A másik cég legalább próbautasokba beleölt egy csomó lóvét, hogy legyen egy-két látszatfuvar, de mégis padlót fogtak. Itt sem lesz másképpen. Ez borítékolva van. Bár a végén már a hátam közepére sem hiányoztak a kamuzó próbautasaik, a szir-szar fuvarjaikkal, igy azokat sem szívesen vittem. A hitegetéssel pedig már rosszul indultok neki az egésznek, teljesen hiteltelenek lettetek még elindulás előtt.
BestTaxi 2014.07.30. 21:35:27 / # 331945
avatar
Sziasztok! Alábecsültük, hogy a piaci bevezetése egy ilyen alkalmazásnak milyen teendőkkel jár, jelenleg erre keresünk megoldásokat. Nem most nem tudunk időpontot mondani, hogy mikor fogjuk elindítani a szolgáltatást, mivel ez nem időpont, hanem különböző feltételek létrejöttéhez kötött. (például hogy van annyi taxis a rendszerben, amennyi egy minimális számú rendelést is, de el tudja vállalni) Ha a feltételek adottak, mindenkit személyesen értesítünk az indulásról. Természetesen aki szeretné, hogy töröljük az adatait a rendszerünkből, küldjön egy mailt, az info@besttaxi.hu-ra, és minden további nélkül megtesszük.

tele5ös 2014.07.30. 19:11:54 / # 331944
De menni sem fog. Addig amíg a fuvarok zöme szerződéses, addig a fuvarszervezők kezében van a taxi is. Mivel ezek az aplikációk nem tudnak annyi fuvart hozni hogy megéljek belőle, ezért életképtelenek. Hónapokig használtam párat párhuzamosan. Kb. 5 fuvar összesen.
tomajer 2014.07.30. 18:19:24 / # 331943
Nyugi. Nincs még fájront! :-)
beretva 2014.07.30. 14:14:39 / # 331942
A pár naiv hülyének, akik elküldték nektek az összes adatukat fotókkal, nem kéne röffenni legalább annyit, hogy bocs, ezt benéztük, az e-maileket a csatolmányokkal töröltük? Vagy ilyesmi.
BestTaxi 2014.07.07. 14:06:44 / # 331941
avatar
Köszönjük a bizalmat, mi azért megpróbáljuk megváltoztatni az emberek berögződött szokásait ezen a téren.
kezdő13 2014.07.07. 12:18:22 / # 331940
avatar
Sok reményt ne fűzzetek magatokhoz. A kezdeti apró fellángolás után ti is mentek a levesbe a TaxiQuick-hez hasonlóan. Ott is 85%-ban a saját próbautasaik voltak azok akiket lehetett fuvarozni, a rendes rendelés elenyésző, sőt mostanában a nullával egyenlő.

focilabda 2014.07.07. 07:35:29 / # 331939
Mytaxi. Egy olyan 700 km-t kell észak, északnyugat felé autózni hozzá. Még az eu-n belül van az is :-) klikk:-)
tele5ös 2014.07.06. 21:23:00 / # 331938
Mondjatok nekem olyan taxi rendelés app-ot, amelyik megy. Ezek ma halott dolgok.
BestTaxi 2014.07.06. 20:03:54 / # 331937
avatar
Megértjük a frusztrációt, és elnézést is kérünk, tényleg rajtunk kívül álló okok miatt vagyunk kénytelenek csúszni. Dolgozunk folyamatosan,hogy mielőbb elindulhassunk.
+taxista 2014.07.06. 19:50:08 / # 331936
avatar
Már vagy 3 hete regisztráltam, feltöltöttem mindent amit kértek és még mindig semmi!!!
BestTaxi 2014.07.06. 16:47:21 / # 331932
avatar
Kár,hogy egy fillért nem kértünk senkitől.

BestTaxi 2014.07.06. 16:46:20 / # 331931
avatar
A honlapunk már él, két online hirdetést elindítottunk, amivel taxisokat keresünk, mert még mindig nem jelentkeztek elegen. Nem tudunk úgy elindulni, hogy nincs egy törzsgárdánk, ez szerintem érthető.

donkihóte 2014.07.05. 20:33:32 / # 331935
avatar
Ne zavarjátok, most a pénzetekből nyaral. Csak nem fog rúmingolni horror pénzér'.

tele5ös 2014.07.05. 18:15:39 / # 331934
Ezeknek az alkalmazásoknak nincs jövőjük. Mivel a megrendelők nagy része céges, szerződve van valamelyik fuvarközvetítő céggel. Tehát maradnának a magán megrendelők. Azokból viszont nem sok van. Mint tudjuk. Ezenkívül a fuvarközvetítő cégek sem engedik. Az a pár rendelés ami leesne, szétszóródik az ilyen appok között. Ha lesz is rendelés nem lesz aki elviszi. Heteken keresztül voltam elérhető. Az a pár megrendelés, nem igazán kecsegtető.

666666 2014.07.05. 16:00:58 / # 331933
ennyi volt?
htaxis 2014.07.05. 00:35:08 / # 331924
avatar
Mire jöjjenek a taxisok ? Nem történik semmi !

fair 2014.06.29. 09:07:49 / # 331930
avatar
Remélem ugyanaz az orvosotok, mint néhai Várkonyi Ervinnek.
Oldalszám: 5