Baja város története
Baja város az ország déli részén, a Duna két partján, az 1469-1485 folyamkilométerek között fekszik. Fontos közúti, vasúti átkelőhely, déli kapcsolat a Dunántúl és az Alföld között. Észak-Bácska központja, Bács-Kiskun megye második legnagyobb városa.
A legrégibb időket őskori (neolitikum, bronzkor) és népvándorlás kori (szarmata népek) leletek tanúsítják. A VI. században avarok nyomultak a területre. Őket követték honfoglaló őseink, akiket vonzott a vízben, halban, vadban, legelőben gazdag vidék.
Baja első okleveles említése - jó évszázaddal a tatárjárás után - 1323-ból származik (Zichy Okmánytár). Első ismert birtokosa a Bajai család. 1474-ben Mátyás király a Czobor családnak adományozta.
A város a török hódoltság alatt a bajai nahije központja. A török adóösszeírás szerint a XVI. század végén 18-22 adózó ház volt a városban. A középkori település a török idők végére elnéptelenedett, s csak jóval később, a XVII. században ideköltözött nagyobb számú horvát (bunyevác, sokac) és szerb, valamint a XVIII. században érkezett német ajkú (sváb) népcsoport népesítette be.
Baja - Buda visszavétele - 1686 után szabadult fel a török uralom alól, és a kincstáré lett a település. A folytatódó felszabadító harcokban a Duna-menti településnek fontos szerepe volt (császári seregek gyülekezőhelye, raktárak), s ezért I. Lipót császár 1696. december 24-én - méltányolva a hozzá folyamodó bajai delegáció kérését - szabadalmazott, kamarai mezővárossá nyilvánította. A császár által a város részére adományozott szabadalmakat 1714-ben III. Károly megerősítette.
Ezt követően újra földesúri tulajdonba került a város (Czobor, majd Grassalkovich családok). Utolsó földesurától, Zichy Ferraris Félixtől 1862-ben váltotta meg magát.
A XVIII- XIX. század a város igazi aranykora, a kereskedelem fellendülésének időszaka.
Az 1800-as években a víziszállítás és kereskedelem fejlődése révén polgárosodott iskolaváros, közigazgatási, szellemi és kulturális központ lett.
Jogállásában is kedvező fordulat történt, 1873-tól törvényhatósági joggal felruházott várossá vált.
Baja az I. világháborút követően, 1921-től 1941-ig Bács-Bodrog vármegye székhelye. E jogállását a II. világháború után visszakapta, majd az új közigazgatási határok kijelölésekor - Bács-Kiskun megye létrehozásával - 1950-ben veszítette el.
Ezt követően közigazgatási szerepét tekintve járási-térségi, gazdasági, kulturális, oktatási, közigazgatási központ.
A város közigazgatási területe 17.760 ha, amelyből 1.616 ha a belterület, külterületének 20 %-a a Duna jobb partján fekszik, a Gemenci Tájvédelmi Körzet része. A folyó bal partján elhelyezkedő terület az észak-bácskai térséghez tartozik.
A városban lakhellyel rendelkezők száma megközelítően 39 ezer fő, tartózkodási hellyel rendelkezők száma állandóan változó.
Baja iskolaváros, 16 alsó- és középfokú oktatási intézményében és egy főiskoláján kb. tízezer fiatal tanul. A térség egészségügyi ellátásának központja a 600 ágyas kórház.
A Sugovicára néző olasz reneszánsz hangulatú főterén áll a városháza, a hajdani barokk Grassalkovich palotából eklektikus stílusban átalakított épület. Ugyancsak a barokk kort idézi a Ferences templom, a Szent Péter-Pál templom és a Szerb templom is.
A város és lakói életében meghatározó szerepet játszik a víz. A közeli Gemenc, az Alsó-Duna ártér ligeterdőkkel borított területe hazánk legszebb természeti tájai közé tartozik. Európában kevés helyen található ilyen dunai táj, ahol a folyó, a természetes partszegély és a folyó menti galériaerdők tájképi harmóniája még megcsodálható.
A város és a környező vidék sok hazai és külföldi turistát vonz. A Petőfi-sziget sportpályáival, szállodájával és kempingjével, ifjúsági szálláshelyeivel idegenforgalmi centrum.
Baja sajátos színfolt a Dunántúl és az Alföld városai között, s egyben különleges bácskai hangulatot őriz. (Baja város Önkormányzata)