Omega sztori ...

2014.07.25.

Omega sztori ...

2017.11.08.

Ítéletet hozott a bíróság: börtönbe kell vonulnia az Omega zenekar két tagját is bántalmazó taxisofőrnek. Az ítélet még nem jogerős, a férfit egyelőre csak első fokon meszelték el. A taxisofőr késése és egy vita után támadt rá a zenekari tagokra még 2014-ben.

Debreczeni Ferencnek, azaz Cikinek az arcát ütötte meg kétszer, el is terült a zenész, Benkő Lászlónak pedig a csuklója sérült meg a dulakodásban. A taxis másként emlékezett, szerinte Benkőék ütöttek először. A taxisnak kétrendbeli súlyos testi sértés bűntette miatt kellett felelnie a bíróságon, ahol egy év letöltendő szabadságvesztést kapott. Mivel egy korábbi, szintén verekedéses ügyében egyszer már kapott felfüggesztettet, azt most végrehajtja a bíróság, így a taxisnak több, mint két évet kell a rács mögött hűsölnie - értesült a Tények.

Az életvédelmisek nyomoznak az omegás, taxis verekedés ügyében.

Benkő Lászlónak rémálmai vannak, mégis tud viccelni.

 

Máig emlékezetes: július közepén az Omega billentyűsét és dobosát helybenhagyta egy taxisofőr. A Bors megtudta, Benkő László az eset óta lelki problémákkal küzd.

 

– Mióta földre kerültem, nincsenek nyugodt éjszakáim – vallotta be Benkő, akit júliusban egy taxis támadott meg. – Rém­álmaim vannak, olyan, mintha egész éjszaka álmodnék. A baj csak az, hogy minden alkalommal vesztes vagyok, az álmomban is. Van, hogy megműtenek vagy levágják a végtagjaimat, de az biztos, hogy kórházba kerülök. Mindez azóta van így, hogy a taxis helybenhagyott bennünket – mondta szomorkásan az Omega billentyűse, aki fontolgatja, hogy szakemberhez fordul.

Tréfásan pózolt saját fájával Benkő

– Nem szeretnék gyógyszereket szedni, ugyanakkor eddig másfajta kezelés sem vált be. Egy biztos, hogy beszélnem kell az esetről, mert fel kell dolgoznom valahogy. A baj csak az, hogy még nem tudom, ki és hogyan segíthetne rajtam – mondta Benkő, aki szerint megkönnyíti majd a lelkét, ha ítéletet hirdet az ügyben a bíróság. Nem kizárt azonban, hogy addig lesz még egy-két álmatlan éjszakája, hiszen a Borsnak azt is elárulta, hogy érdemben még meg sem kezdődött a tár­gyalás.  

Saját fájával vigasztalódhat

A nehézségek mellett öröm is érte Benkő Lászlót, tegnap délután ugyanis saját fát kapott. Egy ezüsthársfa díszeleg mostantól a Horváth Kertben, melyen az Omega billentyűsének névtáblája díszeleg. A kerület mostani és egykori híres lakói részesülhetnek hasonló megtiszteltetésben, hamarosan Máté Péter emlékére is ültetnek egy növényt.

 
Béke!

Már majdnem egy hete tudjuk, de a média malmai lassan őrölnek, ha .....
Mindegy. Végre megjelent.
Reméljük, legalább akkora publicitást kap mint az eredeti "hír"!
 

osztap válasz |       2014.07.29. 10:47:14  (3065)
 

 

tomajer válasz |       2014.07.28. 19:18:26  (3061)
Még egy kis OMEGA:

Az omegások és a taxisofőr közti incidensről, és a nem várt békülésről mesélt az együttes frontembere.

http://www.hir24.hu/Root/Shared/Pictures/2014/07/28/Kobor-Janos(650x433).jpg

Kóbor János szerint a taxitársaság nem véletlenül küldött egy erősebb férfit két zenésztársáért a sokat emlegetett éjszakán. Az Omega együttes frontembere a Borsnak mesélt.

"Remélem, ma este végre pont kerül ennek a méltatlan ügynek a végére, amelyen, úgy látom, Ciki sajnos még nem tette túl magát. Ő a mai napig nem képes megérteni, Laci miért békült a taxissal. Már csak azért sem érti, mert ő egyszer sem nyilatkozott a taxis ügyről, Laci viszont nyilvánosan tajtékzott, s most békejobbot nyújt" - mondta el Kóbor az együttes tagjainak jelenlegi hangulatáról, aminek alapja Benkő és a taxis békülése volt. Ciki - aki súlyosabban sérült és már feljelentést is tett - úgy érzi, zenésztársa cserbenhagyta a taxisofőrrel való békülése során.

"Én biztosan nem tudtam volna ilyen helyzetbe kerülni. A tatai koncertünk után történt az incidens. Én egyenesen a Balatonra utaztam, míg Ciki és Laci a helyi polgármesterrel egy fogadásra ment. Fél négy körül hívták a taxit. El tudom képzelni, hogy milyen feldúlt állapotban voltak a hosszú várakozástól, és hogy milyen hangnemben folyt a vitájuk a taxitársaság telefonosával. Szerintem nem véletlen, hogy a diszpécser egy izmos, nagydarab embert küldött értük, már érezhette, hogy hibáztak a negyvenperces várakoztatással" - mesélte az énekes, aki azt is elmondta, kétórás koncertjükre "cseredobossal" is készültek a sérült Debreczeni Ferenc mellé, de Ciki szerencsére végig tudta zenélni a show-t.

 

Benkő László már nem fél taxiba ülni - videó!

2015-01-18 04:10:00
Budapest — Júliusban egy taxis ütlegelte a legendás zenészt, aki még nincs túl a történteken, de a zenekarral belevágtak valamibe, ami, ha bejön akkor Benkő László arra a musiclare lesz a legbüszkébb, ami az Omega-dalok szellemiségén túl, gyakorlatilag róla szól majd.
2013. március 15-én vette át a Kossuth-díjat
Fotó: MTI

Mikor ült utoljára taxiban?
Benkő László: Tegnap. Hetente legalább ötször taxizom. A sofőrök szinte mindig zavarban vannak, mert nem tudják, hogyan tegyék fel azt a kérdést, amit már többezerszer hallottam a történtekkel kapcsolatban. A bűnügyről csak annyit tudok mondani, hogy a felelősők nagyon meg akarják úszni, de bízom benne, hogy a hatóság meg fog győződni arról, mi történt valójában.

Testileg-lelkileg túl van a nehezén? Testileg igen, lelkileg nem fog sikerülni, mert egyre többet gondolok arra, hogy ilyen esetek naponta történhetnek, de az nem kerül a címlapokra.

Mihály Tamás könyvéről is kérdezik? Abból sokan azt szűrték le, már nincs is Omega.
Öt ember ötféleképpen gondolkodik, ezért nem is akarnám véleményezni Misi álláspontját. Annál is inkább, mert közös könyvet terveztünk, amelyben nemcsak summázni, hanem lezárni szerettünk volna egy korszakot, de a kézirat eltűnt az öt nagy interjúval. Ezeket aztán pótoltuk, de a kiadással addig tépelődtünk, míg Misi megcsinálta a saját könyvét, amivel nincs is semmi problémám. 

Tehát, még van Omega?
A sors és a gondviselő kezébe adtuk a zenekart, miközben a nehézségeket vállalva új korszakot kezdtünk. Újra keressük azt a régi közösségi érzést, ami valahogy már eltűnt ebben az új világban. Bementünk a zenénkkel a templomokba, ami nem volt könnyű. Az emberek sem értették, hogy mi ezt a hitért csináljuk. A vallásoktól független közösségi érzésért. Ennek még van egy kifutási ideje, de folytatni fogjuk kórussal, szimfonikus zenekarral, és sok elfeledett dalunkkal.

Decemberben az Illés-tagok két Beatünnepet is rendeztek a Budapest Sportarénában. Nem nehezteltél, hogy ebből kimaradt az Omega?
Nem így csapódott le bennem, mert tetszett, hogy ők is továbbgondolták a beat üzenetét azzal, hogy mai zenakarok és előadók játszották az Illés-számokat. Párhuzamos a munkásságunk, de riválisok sosem voltunk. Másrészt sosem tudtam dátumhoz kötni a beatzenét, ami mindig is többet jelentett nekem, de nemcsak nekem. A szabadságot.

Kanye West amerikai rapsztár legutóbbi, milliós példányban fogyó lemezén felhangzik a Gyöngyhajú lány az Omega előadásában. Megkapta már az Omega együttes az ezért járó előadói jogdíjat?
Igen, ezt nem lehetett a szőnyeg alá söpörni. A dolog rendeződött, de az üzleti titok miatt részletekbe nem szeretnék bocsátkozni.

Benkő László folyamatosan ellenőrizteti az egészségét, de még a vizsgálóban is mikrofonnal bohóckodott

Mellesleg, melyik a legtávolabbi ország, ahonnan érkezett jogdíj Omega-dal után?
Talán Argentina, de nekem ezzel kapcsolatban mindig az jut az eszembe, hogy sosem fogjuk megtudni, hány albumunkat értékesítették a nagyvilágban.

Túl a hetvenen feltűnően jól tartja magát. Hogy csinálja? 
Minden napra van feladatom! Meg persze sok orvos barátom, akik vigyáznak rám. Most is egy vizsgálatról jövök, de talán az is benne van a pakliban, hogy sosem volt káros szenvedélyem. Lelkileg már nem ilyen egyszerű a helyzet, mert alapvetően szorongós alkat vagyok. Kronológikusan tekintek az életemre, és tele vagyok olyan tapasztalatokkal, amelyeket emiatt nehezen dolgozok fel.




A két unokája is feladatokkal járhat.

Szoktunk együtt színházba járni, de például a tavalyi Omega-Scorpions Szabadság-koncert‑mékkal. Szeretnek velem lenni, és büszkék rám. Főleg, amikor a tévében látnak. Az életem részei, hiszen egy társasházban lakunk, a fiamék az első, mi pedig a második emeleten, ami azt jelenti, hogy lépten-nyomon találkozunk. Számukra ez természetes, és másnak is csak ajánlani tudom. 

A fiáék az unokákkal az alattuk lévő lakásban élnek, így sokszor együtt a család

Hogyan kapcsolódik ki?
Szaunával, masszázzsal vagy egy baráti társaságben elkortyolt borral, de nekem már az mindennapos felüdülés, amikor mászkálok egyet itt a Krisztinavárosban. Ott szemben voltam először ministráns, és itt a Dérynében ültem le először zongorához nyilvános helyen.

Mire a legbüszkébb?
Ha minden igaz, amit erre az évre eltervezünk, és be is jön, akkor egy musicalre. Trombitás Frédi címmel uyanis már körvonalazódik egy Omega-musical, ami az Omega-dalok zenei szellemiségén túl elvileg rólam szól, gyakorlatilag persze saját történettel bír. Nem tagadom, izgatott vagyok, de részleteket még nem mondhatok.

Lassan 50 éve él házasságban. Mi a titka?
Nem tudom. Talán az, hogy kompenzáltuk az érdekeinket, és nem kergettük egymást semmibe. Fiatalon lettünk szerelmesek, és a körülményekhez képest jól alakult az életünk, amiben az is benne van, hogy jó párszor a feleségem segített, hogy talpon tudjunk maradni.

 
Névjegy

Szombathelyen született 1943. június 12-én, de Budapestre költöztek, miután tanár édesapja a fővárosban kapott munkát. Hét éven át tanult zongorázni, és középiskolás korában a Proféta együttesben kezdte pályafutását, majd a Benkó Dixieland zongoristája volt. Ezt követte az Omega 1962-ben. Közlekedési mérnökként végzett, közben dzsesszkonzervatóriumba járt. A magyarországi könnyűzenészek közül ő használt először szintetizátort 1973-ban. Házas, felesége gyógypedagógus, két gyermekük  született Balázs (45) és Dóri (34).

 

Sz. Z. J.