Árat emel a Zóna Taxi

2008.03.15.

12%-os infláció lett volna ?
A Budapest Airport kizárólagos taxiszolgáltatója, a szolgáltatási szerződés alapján ilyen mértékű áremelést hagyott jóvá a BA menedzsmentje.

A két utasforgalmi terminál, Ferihegy T1 és T2 között a tarifa változatlan, a legrövidebb egyes zóna díja 300 forinttal 3 300 forintra, a 2-es és 3-as zóna tarifája 400 forinttal 4 500 illetve 4 700 forintra emelkedik. Míg a legtávolabbi zónából 500 forintos áremelést alkalmazva 5 100 forintért szállítja a Zóna taxi a ferihegyi utasokat. Buda külső kerületeibe a tarifa 800 forinttal emelkedik.

Szollár Domokos emlékeztetett arra, hogy a díjak kizárólag a repülőtéri alkalmi fuvarokra vonatkoznak. A mostani áremelések után még mindig a Zóna kínálja a legalacsonyabb árakat a repülőtérről a városba - jegyezte meg a kommunikációs igazgató.

A 2007-ben már több mint nyolcmilliós utasforgalmú BA 2006-ban kötött négy plusz egy évre kizárólagos szerződést a reptéri utasfelvételre. Akkor a viteldíjak átlagosan 31 százalékkal csökkentek.

A Zóna Taxi autóparkja több mint 300, három évnél fiatalabb személygépkocsiból áll.

MTI

A Budapesti Airport pénteki közleménye csak a reptérrõl a városba történõ utazás tarifáit tartalmazza, a társaságnak nincs információja arról, hogy nõnek-e szombattól a Zóna Taxi árai, ha valaki a városból utazik a ferihegyi reptérre ezzel a taxitársasággal.

A Független Hírügynökség érdeklõdött péntek este a Zóna Taxi diszpécserszolgálatánál is, de ott még nem tudtak információt adni arról, hogy változnak-e a tarifák akkor, ha valaki a városból a repülõtérre szeretne utazni.