Bekeményít a NAV: nekimennek az Ubernek

2016.01.22.

Megsokszorozzák a NAV-ellenőrök számát, akik próbavásárlásokkal ellenőrzik majd a közösségi szolgáltatás sofőrjeit, hogy betartják-e a jogszabályokat – jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Tállai András miniszterhelyettes, parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár, aki több száz ezres bírságokat is kilátásba helyezett.

A kormány elvárása és célja, hogy minden magyarországi vállalkozási tevékenység után adót kell fizetni – jelentette ki Tállai, aki szerint ez az elvárás vonatkozik azokra is, akik az Uber tagjaként lényegében személyszállítási szolgáltatást végeznek.

Szerinte az eddig ellenőrzések alapján meg lehet állapítani, hogy az Uber-sofőrök általában nemcsak hogy nem fizetnek adót, de az adóhivatalhoz sem jelentkeztek be, azaz adószámot sem kértek. Márpedig a tevékenységük ezt egyértelműen megkövetelné, hiszen azt jövedelemszerzés érdekében és rendszeresen végzik, így a jövőben akár 200 ezer forintos bírságot is kaphatnak azok, akik ezt elmulasztják. Szerinte, bár az eddig az ellenőrzések során minden Uber-fuvarozó elbukott, adózási szempontból sikeresek voltak ezek az akciók, hiszen a figyelmeztetett sofőrök közel négyötöde a revízió után vállalkozási tevékenységéhez adószámot kért.

Annak érdekében, hogy ne mondhassák a sofőrök, hogy nem tudták, mi a teendőjük, a NAV még a mai napon a honlapján egy tájékoztatót jelentet meg, amely egyértelműen leírja, hogy mi a teendője az Uber-sofőrnek – mondta Tállai. A tájékoztató egyébként „Uber-sofőr vagyok, hogyan adózzak?” címmel fog megjelenni.

Fontos tétel, hogy aki az Ubernél akar sofőrködni, annak muszáj adószámot kiváltania, ahogy közösségi adószám is szükséges, illetve azt is el kell döntenie, hogy milyen adózást választ, be akar-e a lépni az áfakörbe – emelte ki a miniszterhelyettes.

Tállai András elmondta, az eddigi ellenőrzések feltárták, hogy a magánszemélyek egy holland céggel egy 12 oldalas szerződést kötöttek, amelyben a cég felsorolta, mi a felelősségük a magánszemélyeknek. Ebben egyértelműen benne van, hogy be kell tartani az adott nemzeti jogszabályokat – nemcsak az adózásról szóló részleteket, hanem többek közt a műszaki paraméterekre vonatkozó előírásokat is.

Éppen ezért Tállai azt tanácsolja a sofőröknek, hogy olvassák el alaposan a dokumentumot, ha pedig ezt megtették, akkor rájönnek, hogy „minden dologért” ők felelnek, így pedig nem mondhatják, hogy nem tudták, mi a felelősségük. Ezzel kapcsolatban az államtitkár azt is hangsúlyozta, hogy a NAV-tájékoztató megjelenésével egy időben a kormány zéró toleranciát hirdet, aminek megerősítése érdekében az adóhatóság „jelentős erőket” csoportosít át az ellenőrzés megerősítésére.

 



Szeretnénk felszámolni azt a tevékenységet, amely a törvények megszegésével jut versenyelőnyhöz azokkal a taxisokkal szemben, akik megfelelnek minden előírásnak

 

– hangsúlyozta Tállai.

A kormány döntött arról is, hogy folytatják a a tárgyalásokat a jogszabályokat betartó taxisokkal. Ezzel kapcsolatban Tállai elmondta, hogy egy egyeztetésen már túl vannak, a következőt pedig jövő csütörtökön tartják, a téma pedig az lesz, hogyan lehet a műszaki, biztonsági előírásokat érvényesíteni a jogszabályokban. Mivel nincs egységes uniós álláspont, ezért minden országnak a saját döntései alapján kell intézkednie – emelte ki Tállai.

 

Fórum