Masszívan veszteséges az Uber

2018.02.01.

A közösségi utazásmegosztó tavaly négymilliárd utat teljesített. Kérdéses, hogy mit hoz számára a 2018-as esztendő.

Az Uber jelenleg 78 ország 600 városában érhető el. Barney Harford, az Uber új ügyvezető igazgatója szeretné a szolgáltatás működését hatékonyabbá tenni. A cég a tavalyi esztendő második negyedévében 1,06 milliárd dollár, míg a harmadik negyedévében 1,46 milliárd dollár veszteséget könyvelhetett el. A veszteségek jelentős része a promócióknak, illetve az utasoknak adott kedvezményeknek köszönhető. Az új menedzser változtatni akar ezen a rendszeren és 2019 végéig tőzsdére vinné az Ubert. A hosszú ideig a világ legértékesebb startupjának számító vállalat komoly válságban van. Harford ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy "selejtmentes kultúrát" akar megteremteni, s ő leginkább a működési hatékonyságra és a fegyelemre összpontosít.

Az új ügyvezető korábban az Orbitz vezérigazgatója volt. A feladatai között szerepel a veszteségek és a költségek csökkentése, az utóbbiban segíthet az is, hogy hatékonyabbá teszik az ügyfélszolgálatot. Úgy vélte, hogy a következő 12 hónapban látható lesz, hogy milyen irányba akarnak haladni. A változások között lesz, hogy a marketing célokra fordított dollárokat az eddiginél intelligensebben használják fel. Az Uber tavaly naponta 15 millió utat bonyolított és 3 millió aktív vezetővel rendelkezett. Aktívnak az a sofőr minősül, aki havonta legalább négy vagy több utat teljesít.

Travis Kalanick, a közösségi utazásmegosztó vezetője tavaly júniusban lett vállalhatatlan, a hivatalos indoklás szerint személyes okokból vonult a háttérbe. Majd december elején kiderült, hogy a cég egy 20 éves hackernek fizetett 100 000 dollárt azért, hogy ne derüljön ki egy adatlopási ügy. Később pedig ismertté vált, hogy a vállalat mindent bevetett a piacszerzés érdekében, külön osztályok foglalkoztak az illegális ügyletekkel, például az ipari kémkedéssel, a titkos információk ellopásával, a hivatalnokok megvesztegetésével, s az illegális ellenőrzési intézkedéseket megtervezésével és végrehajtásával. S, ha mindez nem lett volna elég, az Európai Unió Bírósága kimondta, hogy az Uber nem technológiai, hanem közlekedési cég és a tagállamok szabályozhatják, s ha akarják, akár be is tilthatják a működését. A társaság 2017 novemberében bejelentette, hogy 24 000 Volvót vesz. A svéd gyártó 2019 és 2021 között fogja leszállítani a gépkocsikat.