Név
Becenév janoutas
Honlap
Taxitársaság:

Felhasználó hozzászólásai

Megkésve bár, de utólag is engedje meg a T. publikum, hogy megköszönjem az illegálisan működő uber eltüntetéséhez hozzájáruló, időt, fáradságot figyelmen kívűl hagyók kemény munkáját! Nagyon nagy érdem ez, és nagy siker a megosztáson alapuló álgazdaság térhódítása elleni harcban.

"Csak, hogy teljesen világos legyen, nem azt állítom, hogy nem lesz önjáró autó - bár a gyakorlati megvalósításról az én személyes tippem inkább az útba épített jelzés követése, mint a felügyelet hiánya és a teljes döntés átadása a gépnek (ami újabb érdekes kérdéseket vet fel taxi szinten) - én azt állítom, hogy a taxi lesz az utolsó ahol ez a szolgáltatás valóban elérhetővé is válik."
Én jó pár évvel ezelőtt hallottam erről a dologról, hogy folytak erre kísérletek, és a kísérletek arra irányultak, hogy az útfelületrő töltsék az villanyautók aksiait menet közben. Is már ekkor elhangzott, hogy a táblák, sebességkorlátozások is áthadhatók legyenek ezzel a módszerrel. Szerintem is ez előbb jön el, mint az önvezető autó. A másik nagy probléma az, hogy a jelenlegi elektromos hálózatok hogy bírnák el a terhelést, mert, ha egyszerre kezdenek estétől reggelig sokan autókat tölteni..... Nem lesz ez egy hirtelen bekövetkező dolog szerintem.
Nem csak ők szopták be, hanem mindenki, mert a mi pénzünket lopták ki az országból az adóparadicsomokba!

Nem a taxisok miatt menekült el az uber, hanem azért, mert nem tudta tovább büntetlenül végezni ezt a sumákságot! Át lettek vágva a sofőrök, sokan nagy pénzt buktak miattuk, míg ők röhögnek rajtatok. Ennyi, fogjatok össze és pereljétek be őket, legaláb Fekete is sittre kerűl.

http://www.heol.hu/heves/kek-hirek-bulvar/kisbusz-rohant-egy-kamionba-az-m3-ason-mentohelikopter-is-erkezett-671552

Egy telekocsi fórumon kérdés ez ügyben:

"http://www.heol.hu/heves/kek-hirek-bulvar/kisbusz-rohant-egy-kamionba-az-m3-ason-mentohelikopter-is-erkezett-671552

Mi a teendő olyankor ha nyaralni akartunk menni utazási irodán keresztül budapesti indulással és balesetet szenvedtünk útközben Audi-Q7 felhasználó autójában,( az hogy életben maradtunk csak a csodának köszönhető 8 utasból 3 könnyű sérült 5 súlyos) kifogja megtéríteni a kárunkat mivel az utazás ára nem csekély összeg???!"



Ha igazazk a hírek, akkor az ubernek sanyi......., Feketének meg remélem 5-10 év.......... meg is érdemelné, egy ilyen "mutatványért" ez jár minimum!

Egyébként HAJRÁ MAGYAROK!!!!!!!!  Szép volt Fiúk!!!!!!

Szia!
Ha sok feleslegesen kidobandó pénzed van, akkor uberezzél nyugodtan! Szerintem előbb-utóbb nagyon sok uberes nagyon nagyot fog bukni az uberen. Rendszám lekapások, esetleges polgári perek, amikbe az utasok is be lesznek vonva stb. Vannak lehúzós taxisok is biztos, de azt állítani, hogy ez a jellemző, szerintem nem igaz. A többség becsületes, és a taxisokat sokkal jobban ellenőrzik, mint az illegális kontár uber csicskákat! Az uber működése a jelenlegi formában nem felel meg az előírásoknak, azaz ILLEGÁLIS!!!!!!!! Az meg elfogadhatatlan, hogy a sofőröket megnyugtatják, hogy minden rendben van! Btk paragrafusok nagykanállal való kimerítése, ez az UBER jelenlegi működése!!!!!!

Érdekes cikk, de szerintem itt a technikai kivitelezésnél sokkal bonyolultabb lesz a használati feltételek kialakítása, ami szintén befolyásolhatja az utazók számát! Pl. Betesz az utazó egy csomagot, ami megsérti az autó belsejét, ki fizeti ki? Az autóbérlésnél felveszik átadáskor az esetleges sérüléseket, és ha új keletkezik, azt levonják a bérlőtől. Valószínűleg itt is lesz valamekkora kaució, az esetlegesen okozott károk fedezésére. Ezek nem biztos, hogy a hazai fizetésekhez lesznek mérve, még, ha esetleg opcionális biztosítások is lesznek majd az ilyen esetekre, amik viszont megdrágítják a történetet, mert a biztosítók is nézik a rizikófaktort. Nem tartom kizártnak, hogy itt is, a carsharing-hez hasonlóan, az utazónak fényképezni kell majd be, és kiszálláskor, ami plusz időt jelent.
Maga az ötlet jó, de nagyon sok kérdést meg kell még oldani, amíg ez a közlekedési mód el fog terjedni Európában, főleg amikor az EU-ban (Brüsszelben) egy döntéshez évekre van szükség. Arról nem is beszélve, hogy milyen társadalmi következményekkel jár az, ha a szállítási ágazatban gyakorlatilag minden sofőr az utcára fog kerülni, akik átképzése, segélyezése sem kis feladat elé fog állítani elég sok országot! Ezekkel mindenhol számolni kell, nem beszélve arról, hogy az autók karbantartása, üzemanyaggal (benzin, dízel, áram) való ellátásáról, illetve kifizetéséről valakinek gondoskodni kell, mert magát nem fogja megtankolni egyelőre.
Ja, meg migránsnak nézte, kamu ellenőrnek, terroristának stb..... Ha egy emberrablást rávernének, akkor nagyot nézne, bár szerintem kizárják, megdorgálják, fizet egy pénzbüntetést és ennyivel meg fogja úszni ez a feketetaxizó ubercsicska!
Azért nem érdemes velük vitatkozni, mert egyszerűen nem képesek felfogni, hogy az egész nem az uberről szól, hanem arról, hogy  akarjuk-e ezt a gazdasági modellt, ami hosszútávon komplett szakmákat tesz tönkre, és országok felett lehet ezáltal átvenni az irányítást ezen gazdasági modell által. "Ha akarunk adózunk, ha nem nem! Ha szót fogadtok kaptok valamit, ha nem nem!" Nem a teljesítmény számít, hanem az, hogy jó csicska valaki, vagy nem! Egyelőre még az uberes jó csicska, de, ha elkezdenek lázadni, akkor majd az ügyvédek tesznek róla, hogy földönfutóvá tegyék a lázadókat! Aki az uberrel utazik, vagy nekik csicskázik, az jobb, ha számol azzal, hogy az egész vagyonát kockáztatja!