PENTA TAXI!

2011.10.28.

 

Megígértük, megcsináltuk!


A Penta Taxi tagdíja immár csak 32 000.-/hó

Ellenlábasaink nagy bánatára, megyünk előre töretlenül!


Ha lassan is:-)

taxi

 

Tisztelt kollégák!

 

Mint arról már bizonyára értesültetek, 2010 novemberében megalakult a Penta Taxi.

 

Joggal kérdezhetitek, ugyan minek kellet egy új taxi társaság, mivel lesz ez jobb, mint az eddigiek?

Tudnotok kell, hogy a Penta Taxit, taxisok hozták létre, és taxisok irányítják!

A szövetkezet alakuló közgyűlése 2011.02.06-án megtörtént, és a szövetkezetnek - a jelenlegi feltételekkel- az első 100 Penta taxis kolléga lehet tagja.

100 főre egyébként is szükség van a város lefedéséhez.

Olyan kollégákat várunk, akik tapasztalt, becsületes taxisok és fontos nekik, hogy sorsukat, üzletmenetüket ne tulajdonosi érdekeket befolyásoló döntések irányítsák.

A legfontosabb, hogy itt a döntéseket ti hozzátok a saját érdekeitek szerint!

Mi mindent megteszünk az utasok pontos, megbízható kiszolgálásáért, de a taxisok érdekeit is szem előtt tartjuk. Minden szövetkezeti tagnak van beleszólása a döntő kérdésekbe, és várjuk minden kolléga, építő javaslatait.

Minél többen leszünk, annál több lehetőségünk lesz pl. a tagdíj csökkentésére, a hatékony reklámozásra, stb, hisz mi nem a profit megszerzésére törekszünk, hanem szeretnénk biztosítani a minél gazdaságosabb, és hatékonyabb munkavégzést részetekre.

 

Mi nem a tarifát csökkentjük, hanem a tagdíjat!

Főfoglalkozású tagdíj: 32.000 Ft.

Másodállásos tagdíj: 22.000 Ft.

Tagfenntartói tagdíj: 12.000 Ft.

 

Nálunk – ha bármilyen okból – egybefüggően nem dolgozol, hét napot,5.000,- Ft;  14 nap esetén 10.000Ft; 21nap esetén 15.000,Ft .kedvezményt kapsz a tagdíjból.

A címfelvételnél lehetőség van pl. a „ ketten tudnánk dolgozni” szabályra, természetesen akkor, ha az utas érdekei nem sérülnek. A szabályokat, itt is be kell tartani, de azokat mi alakítjuk, illetve mi hozzuk létre.

 

Fő- és másodállásos kollégákat egyaránt várunk!

 

Szem előtt tartjuk, a címarányos létszámot, a városi lefedettséget, és ha ezt elérjük – saját érdekünkben – felfüggesztjük a tagfelvételt.

 

Légy a kollégánk! Irányítsd te a saját sorsod!

A Penta Taxi csapata

 

 

 

taxi

 

2011.02.06. 15:09 perckor kimondatott:

MEGALAKULT A PENTA TAXI SZÖVETKEZET .

A száraz tények:

A 2011.02.06. 14:00-kor, a Vahot utcai széház tárgyalótermében megtartott közgyűlésen, a Penta Taxi Szövetkezet alapítói elfogadták a szövetkezet alapszabályát, megválsztották vezető testületeit, és ezzel végérvényesen kimondták a szövetkezet megalapítását.

A Penta Taxi Szövetkezet elnöke:

Mándoky Csaba (középen)

Elnökségi tagjai:

Bándi Tamás (balra) Rapi Tamás (jobbra)

A Felügyelő bizotság elnöke:

Smilánszki István

Tagjai:

Berente Tibor

Majercsik Tamás

 


 



hiénakutya válasz |       2010.11.01. 12:15:42  (398)
Egyetlen dolgot bizonyosan nem lehet elvitatni a Pentásoktól:
kibaszott bevállalósak.
És ez az egyetlen körülmény messze-magasra emeli Őket a taxis társadalom többsége fölé!

És aki ezt nem ismeri el, az vagy irigyli ezt a bátorságot, vagy végtelenül rosszindulatú.
Esetleg mindkettő.

Köszönjük:-)

tomajer válasz |       2011.01.10. 15:50:15  (992)
Felhívás... közlemény... vagy valami ilyesmi!


A Penta Taxi "Közgyűlése" úgy döntött, hogy eljutottunk odáig, hogy bizonyos időszakokban nem tudjuk elvinni a címeket, tehát lehetőséget teremtünk, másodállásos vállalkozók belépésére.

Másodállásosként, jelentkezhet minden nyugdíjas kolléga, és az, aki a főállását, valós munkaszerződéssel igazolja.
Címfelvételi szigorítások nincsenek, de természetesen, mivel itt mindenki ismer mindenkit, nem jól toleráljuk, ha valaki megpróbál minket hülyének nézni:-)
Konkrétan, minden másodállásos munkaidejére, és címelvételi arányaira figyelve lesz.

Másodállásban, a tagdíj, 35 000.-

Mindenkit szívesen látunk a csapatban.

 

tomajer válasz |       2010.11.13. 11:22:16  (794)
És akkor egy kis élménybeszámoló:

Miért is jó Penta Taxisnak lenni?˛

Két hetesek vagyunk. Nem nagy idő, de már ad egy kis rálátást a jövőre.

Nem mondom, hogy fel tudom vázolni a növekvési kilátásainkat:-) Arról most még semmi elképzelésem nincs. Nem tudom, egy hónap, vagy egy év kell ahhoz, hogy itt annyi munka legyen amiből tisztességesen meg tudunk élni. Nem is erről akarok beszélni.

Amiről beszélni szeretnék, az az új helyzetből fakadó hatások, változások bennem.

Előszöris... jelentem, újra tanulok "TAXIZNI" :-)

Ahova visznek, megkeresem az első szimpatikus drosztot, és dőlök is hátra! Nix, kályha:-)

Nna és itt van a kutya elásva. Huszonéves emlékeimből elővarázsolódnak azok a helek, ahonnan anno nagyon jól meg lehetett élni mezitláb. És láss csodát, nagy részükre már gond nélkül be lehet állni... sőt ... az utasok is emlékeznek rá.
Persze nem állítom, hogy ahogy megállok tépik fel az ajtót, de ha jó helyet talál az ember, és nem ötödiknek áll meg, akkor van esélye.
Kijelenthetem, hogy napi három négy droszton beülőst mindig összeszedek.
Azért ennyit, mert persze nem mindig állom végig a sort, hisz azééé ujerházunk is, vagy miafene:-)
Csak nekünk még nem kell elbújni a "tutiban", mi még dolgozhatunk olyan helyekről, ahol az utas is ránk talál.

És akkor a másik oldal..AZ UTASOK:
/a saját telefonos megrendelőink/

Háát nem fogjátok elhinni. SZERETNEK BENNÜNKET!

Minden utas mosolyog! Drukkol, kérdez, segíteni akar.
Nem volt még bunkó, megalázó, nem köszönő, sört-hambit, behozó, kilóra megvevő....

Aki minket hív, azért hív minket, mert elismeri, és tiszteli a próbálkozásunkat/khmm... küzdelmünket/
Csak csendben merem kimondani, mert ezt ma taxis már nem is hiszi el: Tisztelnek bennünket.
Nna kimondtam.
Igen. Ilyet elég rég érezhetett taxis Budapesten.

És nem utolsó sorban....akkora jattokat kapok, hogy néha én szégyellem.

Háááát úgy kb ennyit akartam elmesélni első kéthetes élményeimből, .... válaszként arra, hogy érdemes e idejönni, meg hogy meg lehet é már élni.

Ma is csak azt tudom mondani. Akinek hitele van, akinek ma kell megkeresnie amit holnap eszik a család, akinek autó, vagy lakásbérletet kell fizetnie. Az ne gondolkozzon ebben.
Aki viszont újra taxisnak /és ezzel együtt embernek/ akarja érezni magát, és ebbe képes munkát fektetni azzal a tudattal, hogy lehet hogy soha nem térül meg, annak itt a helye!



tomajer válasz |       2010.10.30. 12:37:16  (116)
Gondoltam, alkotok egy cikket, sok sok képpel, stb.
De látom nincs türelme kivárni a társaságnak.
Olyan csömör.. /ja az egy falu:-)/ van mindenkiben az újonnan alakult cégekkel szemben, hogy szétcincáljátok, mielőtt bemutatkozhatnának.

Nna sz'al, akkor pár szóban:



A PENTA TAXI Taxiszövetkezet lesz!

Nem tudom, kell e ezt bővebben kifejtenem.
A taxisták tulajdonában lesz, City Taxi mintára.

Tegnap odamentem, és olyan lelkesedéssel találkoztam, aminek nehéz ellenállni...:-)

Kihívtam a Sipekit, egy kis beszélgetésre, és konkrétan a mellének szögeztem a kérdést. (nem szó szerint, de kb):

Te Józsi beszéljünk úgy, hogy te vagy itt az első számú közellenség, a SIPEKI, én meg a taxisok!
Mi a biztosíték arra, hogy itt most nem csak egy újabb taxicéget kreálunk, a Sipekinek???

Értette, és megértette a kérdést.

Hosszan magyarázta a beépített biztosítékokat, és hogy miért nem lehetett rögtön a szövetkezeti formával indulni.

Megpróbálom ezt pár mondatba összesűríteni.

Az első, hogy a szövetkezet megalakítása a legoptimálisabb esetben kilencven nap.

Egy KFT. megvan pár óra alatt. Mivel minél hamarabb indulni szerettek volna, kénytelenek voltak így nekivágni.

A most üzemelő kft-t asszem hatan alapították. Öt, a kollégák közül választott taxis. (ott voltam a kiválasztásuknál) és a Józsi.
Tehát, a maga kevesebb mint húsz százalékával, már most sincs többségben.

A szövetkezet megalapításának kezdetét, akkorra képzelik, amikor megvan a száz fő.
Onnantól ketyeg a kilencven nap, ami bőven lehet több, mert ha a bíróság egyszer kétszer visszadobja, akkor a határidők újra kezdődnek.
A megalakult szövetkezethez kerülnek, a stratégiai jogok: telefonszám, címállomány, szerződések. És nem utolsó sorban, a szövetkezet többségi tulajdont kap a kft-ben is.
A kft.-nél marad a technika fölötti rendelkezés, a munkáltatói jogok és kötelezettségek, és a mindennapi rapid intézkedések, hogy ne vesszen el a szövetkezet a részletekben.

Mindannyian látjuk, a City előnyeit, és hibáit.
Itt szeretnének egy olyan céget összehozni, ami az előnyeit átveszi, és a hibáit kiküszöböli.


Hát kb ennyi elsőre.

Lehet persze fikázni a székek állapotát, pl. de itt minden adakozásból jött össze. A falakat a srácok festették, a bútorokat, ismerősöktől hozták, az indulásra ezresenként dobták össze a lóvét.
Tiszta hőskori romatika...:-)

Mindemellett, a központ áll, és üzemképes! A szerver az alközpont, a technika, ha nem is a csúcs, de bőven üti a középcégek mértékét.

És a lényeg. Elméletileg, a jelentkezőket tekintve már túl van a létszám a százon. Én konkrétan a 47. befizetett nyugtát láttam a saját szememmel.

És ne felejtsük el. Én azt itt most nem állíthatom, hogy 100-nál lehúzzák a rolót, de...... emlékezzetek a cityre... itt nem a létszám a lényeg. Annyi kollégára lesz csak szükség, amennyi meg tud élni.

Tehát, hamar bekövetkezik a létszámstop, és a várólista!

Remélem:-)

Nno kb.
 


 


 

Az indulás, képekben: