Seftesek, hiénák ellen talán a létszámstop segíthet

2007.06.16.

TAXISKÖNYV XXVIII.   Háromkirályok

LACI: PRIVÁT KOCSI JÓ LESZ?

Seftesek, hiénák ellen talán a létszámstop segíthet


- Mit csinált?

- Tulajdonképpen a stílusa, a viselkedése volt rossz.
Nézd, ezek a nyugati üzletemberek mind intelligensek. Mások a szokásaik, és nekünk alkalmazkodni kell ezekhez. Ki kell találni, amit szeretne, és meg kell csinálni. Nem arra várni, hogy mit akar, és majd én eldöntőm, hogy megteszem-e.
Ezt el kell felejteni. Ha például elfogyott a cigarettája, maradjon, majd én veszek. Ez a legelemibb. Vagy az, hogy nem száguldozik az ember, hanem kényelmessé teszi az utat. Ne kelljen azzal foglalkoznia, hogy én tökig nyomom a gázt, és karambolozunk-e vagy sem. Hadd készüljön a tárgyalására, vagy beszélgethessen nyugodtan a tolmáccsal, mert akad út közben megbeszélnivaló. És persze az egy kikötés, hogy öltöny, ing, nyakkendő. Mindegy, hány fok meleg van. Vagy ha útközben ebéd van, akkor elvárják, ha szakad is az eső, sáros is volt az út, hogy ebéd után tiszta legyen az autó. Nem érdekli őket, hogy lemosom vagy lemosatom. Nem szólnak, de észreveszik. És a végén nem szokták elfelejteni, hogy nagyon rendes ember volt a taxis. Ezt meg is szokták hálálni. Értek alatta egy ajándékcsomagot vagy egy borravalót. Tehát nem csak egy kézfogás.

- Ez a „köszönöm a játékot" jellegű ajándék miből szokott állni?

- Változó. Volt, hogy egy doboz cigarettából, volt, hogy egy egész kartonból. Volt, aki egy üveg konyakot, egy határidőnaplót vagy egy fényképalbumot adott. Attól is függ, hogy az utas mivel foglalkozik, milyen szóróajándéka van. De ha nem hoz ilyet, akkor esetleg úgy járok, mint azzal, aki kivette a töltőtollát, és ideadta. Hozzá kell tennem, nem bizsu toll volt. Vagy előfordult, hogy fogta a bőrkötésű cigarettatárcáját, volt benne még két cigi. Az egyikre rágyújtott, gyújtsam meg magamnak a másikat. Összecsukta a tárcát, és nekem adta. Ezek olyan gesztusok, hogy jólesik, még ha nem is nagy ajándék. Hogy a tollat, amivel írt, azt ideadja. Biztos lett volna nála más, de ő ezt gesztusnak szánta. Ha az iroda észreveszi, hogy az utas valamiért elégedetlen, akkor azt az embert nem hívják többé. Lehet akármilyen autója, akkor sem kell, mert azért fizetnek többet, hogy plusz szolgáltatásokat kapjanak. Engem is azért fizet meg az iroda, hogy ezt biztosítsam. Ne úgy dolgozzak, mint amikor valaki csak beül, bekapcsolom az órát, és elviszem. És ami igen nagy előnye, hogy nem kell a seftesekkel, hiénákkal hadakozni, akik ott vannak mindenütt, ahol jó fuvart remélnek. Köztük ugyanis szinte esélytelen lennék.

- Miért gondolod magadat esélytelennek?

- Mert, ha az ő terepükön ki szeretnék válogatni egy utast, akkor ott vannak nyolcan-tízen, és védik egymást.
Eleve előnyük van a külföldiek esetében, mert általában tudják németül, angolul azt, ami a fuvarbonyolításhoz kell.
Ha többet nem is, de annyit megtanultak ezen a két nyelven. El tudnak számolni ötszázig, köszönni tudnak, meg kérdezni, hogy hova megy. Tehát az alapvető konyhanyelven megértetik magukat.
Másrészt ha új embert látnak, akkor az egyikük ott fog lebzselni melletted, és figyeli, hogy és mint beszéled meg a kuncsafttal a fuvart. Ha már eljutsz addig, hogy mondjuk egy ezresre megbeszélsz egy utat, akkor megszólal, és rögtön megígéri, hogy nyolcszázért elviszi. Ha azt mondod, hogy te szintén lemész nyolcszázra, odajön egy másik, aki elmagyarázza, hogy kérem szépen meg lehet ezt csinálni hétszáz forintért is. Tessék jönni. Megfogja, és már viszi is. Ezt addig csinálják, amíg el nem megy a kedved a fuvartól. Ha kell, lemennek száz forintig, és akkor azt mondják: most vidd el, ha neked megéri. Hát ahhoz, hogy ezek közé valaki bekerüljön, olyan beállítottság kell, ami nem az én stílusom. És a linkségük szinte leleplezhetetlen, mert ha egy ellenőrzésnél rákérdeznek, hogy miért tanyáznak a kocsijukkal örökké a pályaudvarnál, a szállónál vagy a reptéren, akkor kimagyarázzák. Vagy éppen pihennek, vagy itt ebédelnek a barátaikkal, kávéznak. Ha ötvenet kérdeznél, ötvennél lenne ugyanez a szabvány válasz, mert tudják, hogy ezzel a szöveggel nem lehet megfogni őket, amit viszont soha az életben nem fogsz bizonyítani. Akkor sem, ha pontosan ismered a trükkjeiket.

- Te ismersz valamit ezekből a trükkökből?

- Ismerek egy valamikori volánost, aki már vagy tíz éve játszik egy trükköt, amit vagy ő talált ki, vagy valakitől tanulta. Ha megjön a vonat, és bemegyek fuvart megbeszélni, az sem teljesen szabályos. Ezt én is megcsinálom, de a többi kollégának is megvan az esélye a sorban, hogy bemenjen, és rákérdezzen az utasra. Ez még nem becstelenség, nyugodtan lehet élelmességnek is nevezni. Azt hiszem, hogy ahol öt utas van és harminc taxi, ott ezt így lehet hívni. Jó, megállapodok az utassal, hogy elviszem Fehérvárra 1200 forintért. Ez teljesen szabályos ár, nincs rajta egy fillér plusz, még borravaló sem.
Viszont ez a srác, ha meghallja, kihasználja, hogy jól beszél oroszul, odaszalad, és szól az orosz tisztnek, hogy gyere pajtás, én nyolcszázért elviszlek. Legyünk őszinték, ki az a hülye, aki ezerkettőért megy el, ha nyolcszázért kínálják?

- Ezek egyedülálló utasok?

- Nem. Férj, feleség, gyerek, van, hogy nem is egy. Tele cuccal, hiszen otthon volt szabadságon 2-3 hónapig. Néha még gyerekkocsi is. Egy évig nem megy haza, világos, hogy sok a csomag. A srácnak jó nagy csomagtartója van, nem érdekli, mennyi a cucc, bepakolja.
De az, hogy alám ígért, csak egyik oldala a játéknak. A csúnyább dolog ott kezdődik, ahol elérik Fehérvárt. Ahogy elérik a városnévtáblát, abban a pillanatban fék, mondja, hogy idáig van a fuvar, ez 800 forint, és tessék kifizetni vissza is, tehát 1600. Persze azt, hogy a 800 forint csak az odaút, azt nem közli velük, amikor alám ígér a pályaudvaron. Ha ezt beveszik, és kifizetik az 1600 forintot, akkor jön a további játék, hogy ő nem megy be a laktanyába, mert az plusz 600. A szerencsétlen mit tehet már ilyenkor? Sír a gyerek, esetleg esik az eső. Hiába fenyegetőzik, még a taxis mondja, hogy jó, hívjunk rendőrt, kapitányt, vagy akárkit a laktanyából. Nyeregben van, mert tudja, hogy nem hívnak, mert félnek. Attól tartanak, hogy meghurcolják őket, amíg kivizsgálják.

- Milyen okuk lehet ezeknek a tiszteknek a félelemre?

- Így vannak nevelve. Hogy csak ők húzhatják a rövidebbet, ha belekerülnek valamilyen problémába. Ha kivizsgálják, és kiderül, hogy neki van igaza, valamilyen büntetést akkor is kaphat. Másrészt egyikük sem akarja, hogy foglalkozzanak vele, mert ott a laktanyában azért szigorúbbak a rendszabályok.

- Mindez hogyan derült ki a számotokra?

- Egyszer nem csak ő ment Fehérvárra, és így az egyik kolléga szemtanúja volt ennek a produkciónak. Ez elég régi fogása, le sem tagadhatná jószerivel. Ráadásul azt hiszi, hogy a végtelenségig játszhatja ezt a kaszálósdit.

- Nem volt zűrje, balhéja valamelyik rászedett kuncsaftjával?

- Megkergették már őt, Pesten. Valaki felismerte egy év után, és megkergette. Akarták már megverni is ezek a tisztek. De ő jobban ismerte a Keleti pályaudvart és a kijáratokat, mint a kergetői. így megúszta. Volt egy másik esete, amikor egy tiszt pisztolyt rántott, és ha nem fut be a tömegbe, akkor biztosan rálő, annyira elfajult már ez a dolog. Sok zűrje volt, de nem érdekli. Volt már bírósági ügye utassal is, meg kollégával is. Volt feljelentése a KlOSZ-nál, de amilyen mentségeket, kifogásokat kitalált, azt eddig mindenhol elfogadták. Csak a Cityből rúgták ki ilyenekért, de a vidéki utak ügyét nem lehet bizonyítani. Sokan tudják, a nyílt titkok egyike. Éveken keresztül megtehető. Most nincs egyik csapatban sem, hanem mezítlábasként dolgozik.
És tudod mit tesz a KIOSZ az ilyenek ellen? Nem tesz semmit ellenük. Mert nem azokkal foglalkoznak, akikkel kellene, hiszen az egy kicsit bonyolult. Könnyebb az egyszerűbb dolgokba belevágni. Ugyanúgy, mint a rendőri intézkedéseknél. Ott is az az egyszerűbb, ha a megállni tilos táblához sétál a rendőr, és feljelenti a rendszám alapján megálló autósokat. Ez sokkal könnyebb, mint egy balesetnél intézkedni. Ha két karambolozó sofőr odahívja a rendőrt, mert nem tudnak megegyezni, akkor megkaphatják, hogy most nem érnek rá.
Hát valahogy így találta ki a KIOSZ a 15 órás tanfolyamot. Ezzel ugyan nem szűrik ki az alkalmatlanokat. Ugye az is taxis lehet, aki tegnap jött fel Szabolcsból, és előtte egyszer járt Pesten, amikor a nagybácsija kivitte gyerekkorában az Állatkertbe. És a tanfolyami vizsgán az sem bukik meg. Már több százan vettek részt rajta, de eddig nem hallottam hírét, hogy bárkit is megvágtak volna. Nem azért, mert a 15 óra alatt megtanulta, hanem azért, mert ha Pesten taxizott már egy ideje, akkor a pesti utcán a koszon kívül csak ragadt rá valami. De ez a vizsga nevetséges, csak kinevettetik magukat a hallgatókkal. Szerintem bohócot csinálnak magukból, és még észre sem veszik.

- Van más megoldás, vagy most már végképp együtt kell élnetek az úgynevezett hiénákkal?

- Csak a létszámstop látszik ilyennek. Mert valószínű, hogy minél kisebb a létszám, annál kevesebb a nem közénkvaló is. Ráadásul, ha nekem biztosított az üzletem, akkor kevésbé vagyok rászorítva, hogy a kevesebb fuvarból is megcsináljam a szükséges bevételt. De becsületes munka híján a helyzet, a kényszer visz rá, hogy becstelen dolgokhoz nyúljak. Hiszen, ha fél órákat, meg órákat kell állnom, és estére azt kell mondanom, hogy a fene egye meg, ma megint kevesebb lett, mint tegnap, akkor nyugodtan mondhatom, hogy a kollégák 60-70 százalékánál előjön a kaszálósdi, az átvágás, mert a bevételt valahogyan hozni kell.
Mert a kisebb pénz ellenére is meg kell élnem, mert a kiadásom ugyanannyi, sőt több. És kinél jobban, kinél kevésbé, de elszabadul a pokol. Ezért tartom elfogadhatatlannak azt az érvet, hogy mindenkinek biztosítani kell a lehetőséget arra, hogy taxizással keresse a kenyerét. Biztosan sok embernek megkötné a kezét, de hát istenem, nem mindenki csinálhatja azt, amit akar.

tovább >

< vissza