Az önállóság életem harmadik munkahelye

2007.05.20.

TAXISKÖNYV XXIV.   Háromkirályok

LACI: PRIVÁT KOCSI JÓ LESZ?

Az önállóság életem harmadik munkahelye

 

- Mit vártál ettől a vadonatúj helyzettől?

- Igazán sokat nem tudtam tervezni, de senki, aki akkoriban váltotta ki az ipart. Nem tudtuk milyen adózás vár ránk, minek nézünk elébe. Csak azt tudtuk, hogy el lehet kezdeni. Bár, ha az ember ugye svarcban csinálta a dolgot, akkor ebből sok mindenre lehetett következtetni. De azért az más, ha valamit rendszeresen csinálok, mint amikor néha-néha. És főleg, hogy a svarc fizetéskiegészítés volt, nem abból kellett megélni.
Én is, mint általában mindannyian, úgy indultam neki, hogy ha azt a pénzt megkeresem, ami a Főtaxinál volt, akkor már nyertem. Mert tulajdonképpen akkor dolgozom, amikor munka van, nem akkor, amikor munkaidő. Hát aztán jobban indult, mint ahogy gondoltuk. Sokan csak kíváncsiságból ültek be hozzánk. Sokszor előfordult, hogy előttem ment négy főtaxis, én voltam az ötödik, az utas megvárta míg elmennek, és utána nekem intett. Ez gyakran megtörtént az első félévben.
Ráadásul olcsóbbak is voltunk, mert mi is 6 forinttal mentünk egy kilométert, de nem volt óránk. Én például szóltam, hogy nézze meg a kilométerórát az utas, nehogy becsapva érezze magát. Nem volt indulópénzünk, tehát eleve 6-8 forinttal kevesebb volt a fuvardíj. Nem volt ketyegőnk, és ha négy kilométerre 24 forintot kaptam, akkor a forgalmi várakozások miatt az lehetett negyven perc is, amire a mögöttem járó Főtaxi órájában már benne volt a 70 forint. Ezért inkább kellettünk az utasoknak. Emiatt minél előbb kellett az óra. Én fél év után fel is szereltettem, amikor még egyáltalán nem volt kötelező.
Aztán az adózásról, amitől nagyon tartottunk, kiderült, hogy nem veszélyes, mert átalányt kellett fizetni, meg SZTK-t.
Hú, látod, nem is tudom, hogy mennyi volt. De végül is jobban jöttünk ki, mint a kockásidőszakban. Nekem még az is hozzájött személy szerint, hogy mivel nem kellett annyit idegeskedni, rendbe jött a gyomrom. Nyugodtan kint maradtam, ameddig ment az üzlet, ameddig volt utas, vagy legalábbis ameddig kedvem volt.
És megszűnt a válogatás a fuvarok között. Mert a Főtaxinál váltás előtt már nem volt mindegy, hogy hova visznek. Ha a Délinél kivártam a droszton a soromat fél órával a váltás előtt, és az utas azt mondta, hogy Békásmegyer, akkor jött a szöveg, nem jó, megyek váltani. Az sem lett jobb, amikor kitalálták a garázsmenet táblát. Végigszáguldoztam a városon utas nélkül, közben az utas feje attól nőtt, hogy nem áll meg az üres taxi, az enyém meg attól, hogy üresen megyek. Így meg, ha kivittek ötször Békásra, akkor ötször visszajöttem üresen, mert nem volt ügy, amennyi benzin elfogyott. Az utasok hamar rájöttek, hogy nem válogatunk, és sem a Főtaxit, sem a Volánt nem állították meg, akik a peremrészekre mentek.
Minderre rájött az a szerencse, hogy egy nagyon jó állapotú 1200-as Zsigám volt, keveset kellett költeni rá. Kempingautónak használták előttem, és csak tizenvalahányezer kilométer volt benne. Ezt hajtottam hat évig. Tavaly óta pedig tart a Dacia szezon. Az induláskor egy dolog volt, ami a megszokottnál rosszabb volt. Nagyon hiányzott a rádió. És hiába alakultak gyorsan a rádiós csapatok, csak három év után léptem be. Egyrészt eléggé későn tudtam meg, hogy megalakultak, és anyagilag sem álltam úgy, hogy rádiót szerezzek. De nem is láttam benne fantáziát.
Kezdetben ezek a rádiós fiúk még központtal sem rendelkeztek, egymás között beszélgettek. Nem volt családjuk, éjjel-nappal kint voltak az utcán. Élvezték az autót, rádión beszélgettek, és ha jött utas, akkor elvitték. Egy idő után az egyik srác telefonos lakásába felvittek egy rádiót, és egymást váltva a kollégák rádióztak. Akkor már egyre több maszek jött, s amikor társultam, én a sok századik lettem. Lehettem volna a háromszázadik is, ha kicsit előbb döntök.

- Milyen feltételekkel lehetett akkor belépni?

- Természetesen kellett rádió, és talán havi 200-250 forint tagdíjat szedtek. Addigra már kétfelé oszlott a társaság, így lett a Buda és a City. Azon múlott a szétválás, hogy akik az első pár hónapban beléptek, meg az alapítók, mind valamiféle górék akartak lenni, de ennyi vezetőségi tag nem kellett egyetlen társaságon belül. Olyanok is, akik azt sem tudták, kinek, meg mit dirigáljanak. És akkor már külön Buda és Ciry telefonszámmal dolgoztak, de még ugyanazon a rádiócsatornán.

- A 200-250 forint fedezte a központ fenntartását és a diszpécserek bérét?

- Csak azért, mert majdnem társadalmi munkában csinálták. Mert a körülbelül 500 forint, amit egy tizenkét órás szolgálatra kaptak, az bizony kevés volt. A Buda-központ az Olimpia Szállóban volt, és több mint egy évig én is diszpécser voltam. Forgóban dolgoztunk, hárman nappal, hárman éjjel.
A közös csatorna miatt előbb meg kellett várnom, míg a City befejezi. Ezért úgy ment a hívás, hogy Budataxit keresek. Ha senki nem jelentkezett, akkor mondtam, hogy City-kocsit keresek. És mindenki egyformán hallotta. Ha olyan Budás jelentkezett, aki negyedórára vállalta a címre érést, akkor megkérdeztem, van-e olyan City, aki hamarabb odaér.

- A többi diszpécser is taxis kolléga volt?

- Nem. Döntően olyanok, akik korábban már állami taxinál is csinálták ezt. Az egyikük több év után jött hozzánk, igazán tudta a módját. Persze így is akadt olyan, aki nem odavaló volt, bejelentkezett annyival, hogy tessék, még egy tisztességes köszönésre sem futotta neki. Velem többször előfordult, hogy a hívó megjegyezte, de jó, hogy maga van, mindig olyan kedvesen szól bele. Ebből egyértelmű volt, van udvariatlan kolléga a központban, de igazából csak akkor látszott az alkalmatlanság, amikor jelentősen csökkent nála a fuvarszám.

- Mi történt ilyenkor?

- Tiszta sor, mert itt senki nem váltott bérletet. Kettőn állt a vásár, a diszpécser is mondhatta, hogy neki ez nem felel meg, neki is meg lehetett mondani, hogy holnaptól ne gyere fel, mert nem vagy jó. Ha bővebben is érdekel, akkor elmondjuk, hogy miért. Volt egy választott vezetőség. De működött egy fegyelmi bizottságunk is, mert aki megengedhetetlen hangot ütött meg a csatornán, vagy szélsőségesen szabálytalanul autózott, azzal is kezdeni kellett valamit.

- Mit lehetett kezdeni?

- Először is rá lehetett szólni a kollégára, hogy kapcsold ki a rádiót, mára nem vehetsz fel több címet. Ez már a diszpécsernek is jogában állt. De ha súlyosabbat csinált, akkor csak kikapcsoltatta, hogy addig nincs fuvar, amíg ezt meg nem tárgyalta a választott fegyelmi bizottság. Ebben a Buda-gyűlésen megszavazottak voltak.

- Hogyan lehetett ennyi emberből kiválasztani a megfelelő kollégákat?

- Főleg azok kerültek be, akiket sokan ismertek. Ebben az volt a döntő, hogy kiket lehetett legtöbbször hallani a csatornán, hiszen sok száz ember személyesen nem biztos, hogy találkozik. Én például diszpécserként hetente háromszor szinte mindenkinek hallható voltam az Olimpiából, ezért sokan ismertek. Aki kíváncsi volt a képemre is, hogy ki lehet ez a pali, az meg is keresett. Amikor pedig kocsiban ültem, nem csak fuvarfelvételkor voltam hallható. Akkor is, amikor rászóltam egy-egy kollégára, hogy fejezze be a dumát, ez nem ide való szöveg, a presszóban klubozzanak a csatorna helyett.
Azóta ez már elmúlt, nincs kedvem a nyüzsgéshez, és másra álltam rá munkában is.

- Mi vette el a kedvedet a nyüzsgéstől?

- Az értelmetlen szélmalomharc. Nem lehetett megszüntetni a csatorna állandó zsivajgását. Van egy pár CB-s klikk, akiknek reggeltől estig be nem áll a szája. Mindig vannak problémáik, mindig beszélgetni akarnak valakivel.
Néha képtelen voltam beférni a csatornába, mert néhányszor éppen a múlt heti horgászást beszélték meg. Akad köztük egy csomó süketelős, akinek túl nagy a szereplési vágya. Reggel hatkor, amikor hallatszik, hogy még fel sem ébredt, már keresi a négy-öt komálósát, mert meg kell beszélni az ebédet. Hol, mikor, jó lesz-e egy óra körül, vagy még beszéljünk később.
Inkább beszéljünk. És fél tizenkettőkor megállapodnak egy órában, de fél egykor újra keresik egymást, mert elvitték ellenkező irányba, tegyék át fél kettőre. Hát, ha a diszpécserek engedik ezt, akkor én minek hadakozzak ellene. Azért is tértem át az URH-ra, mert ott maga a sistergő alapzaj sem akkora, és nincs ez az örökös fecsegés. Míg a CB-n egy pillanatra sincs csend. Minden kérdésre tízen válaszolnak. És mondják, amit láttak, amit hallottak, és amit a haverjuknak a haverja hallott. És a CB-n kívül kiszálltam a hadakozásból is. Maradok szürke Buda tag, mint a többi kisiparos.

 < vissza