Imádunk szenvedni

2016.08.01.

Valamikor  ingyen adták a szállodák a zsíros kanyarokat. Kint állt a fószer (londiner), és megfújta a sípját, ha kellett neki egy taxi. Aki éppen arra járt, az (ha éppen volt kedve) megállt, és vitte a tutit. Frissen kiugrott az évszaknak megfelelő öltözékében – nyáron általában rövidgatya-póló –, és már mondta is, hogy good evening.  Majd egyes kollégák felajánlottak egy szép papírhúszast, ha nekik int oda, őket hívja fel a szállodához. Így kezdődött. Ma meg ülhetnek MB elitesként öltönyben, vidéken egy családi háznak megfelelő áru autóban…

Anno mindenkinek jó volt a Wartburg, Skoda és a csúcsmodell, az utak királya: Lada 1500s, dupla kereklámpás. Aztán páran beújítottak maguknak egy igazi nyugati csodát, majd mentek az aktuális cégtulajdonoshoz, hogy nehogy már ugyanannyi lehetőségük legyen a zsíros kanyarra, mint a „szakadt” verdákkal dolgozóknak.
    Szép lassan kisírták maguknak a kategorizálást. Aztán azt vették észre, hogy azok, akiket kiszorítottak a piacról, jobb, szebb autókat szereztek be, és ők szép lassan az „E” kategóriából visszacsúsztak  A, majd B, égül C kategóriába,  és ők nem mehettek a hotelekhez fuvarba. 

    De nem olyan családból származtak, akik csak úgy küzdés nélkül feladják. Tudod, amikor a hülyeség mellé még kitartás is párosul. Tíz évre bevállaltak Superbeket, olyan havi lízinggel, amilyett egy középvezető sem engedne meg magának egy jobb munkahelyen. Na de viccelsz? Ő majd megmutatja, és már rohant is a cégvezetőhöz, hogy nehogy már más is hozzáférjen a mézhez, ne csak ő.

    És hirtelen Superbek tömkelege árasztotta el a szakmát.

    Aztán megint  rájöttek, hogy mi a gond.  Nemcsak az ő cége viszi a hoteleket, hanem más cég is… Az árulók, a ruppótlan cégek. És már megint rohantak is a cégvezetőhöz, hogy szerződjünk le velük, és akkor csak mi vihetjük, nekünk terem minden fa!  –  Jó-jó, leszerződünk, de akkor ahhoz vissza kell kicsit pörgetni a portásnak, szállodatulajnak és mindenki másnak… –  Nem baj, Góré, de itt akkor annyi meló lesz, hogy két pénztárcával jövünk ki minden nap! Százezreket… mit százezreket, milliókat keresünk havonta!! – Akkor ugye nem baj, ha picit megemeljük a tagdíjat…havi 8 ezerről 9 500-ra? –  Nem hát, miért lenne baj?

     És boldog volt, hogy többet fizethetett ugyanazért a profiért (!), amit anno Wartburggal vitt. Neki kevesebb maradt,  sokkal,  de hát viccelsz? Ott ült a gyönyörű banki autóban, kiöltözve, mint szaros Pista a neve napján, és kereste a sok pénzt. Igaz nem magának, nem a családjának, de ott volt a kezében, foghatta, számolhatta. Kell ennél több? Imádunk szenvedni, nem kell minket sajnálni.  

    Aztán az utasok kezdtek ráébredni arra, hogy itt már valami más szelek fújdogálnak, itt már nem a taxis az úr, hanem a ég!  Igényeik lettek, ingyért! Anno (nem fogod elhinni), ha az utasnak extraigénye volt, akkor azért pluszköltség terhelte. Tudom-tudom, hihetetlen, de így volt.

    Most kapaszkodj meg!

    Még akkor is a kiállási alap háromszorosát kellett fizetni, ha semmi más extrát nem kért, csak kombit!  Sok taxis szinte csak ezért vett kombit, mert napi 10-12 kombis fuvart elvitt, és már abból a pluiszból megélt! (Arról nem is írok, hogy anno mi volt a különbség a megintett autó és a telefonon rendelt autó, illetve az előrendelésre kért autó induló tarifája között, mert azt hihetitek, megmakkantam .)

    Szóval közben az utasok elkezdtek öntudatra ébredni, és egyre többet akartak, ingyen. A taxisok meg úgy rohangáltak be a cégvezetőkhöz, mint tyúk a ketrecbe.  – Főnök (mondjuk ez is megérne egy misét, hogy ki kinek az alá, illetve a fölérendeltje, de ez már megint a hihetetlen kategóriába tartozna), hallotta?  A City nem számol fel kombis felárat, hát ezért nincs nekünk munkánk!  Mi se számoljunk fel pluszt ezért, meg ezért és ezért…. he-he-he, ne toljunk ki velük. És jól kitoltak a másik céggel (példának hoztam fel a Cityt, pontosan azért, mert tudomásom szerint ott volt a legtovább kombis felár… de a tévedés jogát stb. Végül egyik cég sem számolt fel semmiért pluszt –  a taxisok kérésére…)

    tt volt ez az Uber is vagy mi a franc. Jó volt? Nem volt jó? Káros a szakmának, vagy sem? Nem tisztem megítélni. Viszont valamire felkaptam a fejem. A  taxisok elkezdtek zárni, összefogni egy ellenségkép ellen. 

    Ugyanakkor itt van egy minimum tíz éve megbukott rendszer. Mert hát megbukott, nem működik. Aki a bal egyben ül, az nem keres, nem dolgozhat tisztességesen, őt üldözi a hatóság, és őt sújtja többszázezres büntetéssel. Bár nem baj, futja a bevételből…

    A profitból nem, de hát ki az, aki tudja a kettő közötti különbséget? Jaj, igen, vannak olyanok! A csúnya hiénák, a rendszer ellenségei! Igaz, hogy régen a többség pontosan amiatt lett cégen kívüli, mert – mint szolgáltatást igénybe vevő – nem volt hajlandó magát alkalmazotti státuszba helyezni, azaz nem fogta be a száját, hanem odamondogatott.

18+-os beírás következik

    Olyat mertek mondani, hogy PROFITORIENTÁLTAK, pénzért jönnek ki az utcára.. Pénzért, és nem a CÉGÉRT! Boszorkány, el kell égetni, meg kell semmisíteni!!

    Azok a szemét hiénák meg csak nem akartak éhen dögleni. Sőt (itt majd a céges kollégák használják a Google-t, hogy egyes szavak mit jelentenek) gyarapodtak, nyaraltak, pihenőnapot tartottak. És itt a full extrém: ha betegek voltak, akkor azt otthon kifeküdték! Olyanjuk volt, ami mára már a hihetetlen kategóriába tartozik: tartalékuk! „Kirúgtatok? Nem baj, megyek mezítlábasnak, azt szívjatok le!”

        És a „főnökök” döbbenten látták, hogy csak nem akar ez a kaszt kipusztulni…

        Na majd most: besárgítunk! Végük lesz, mint a botnak! 

        Erre kik voltak, akik elsőnek besárgítottak? A hiénák!

    Miért?

 
1.: Mert volt pénzük rá
2:: Mert a külföldi úgy ment a sárga színre, mint a légy, a légypapírra.

Ott hálálkodtak Tarlós úrnak, a jótevőjüknek. A cégesek meg Provident-hitelt vetettek fel még a nagymamával is, hogy sárgítani tudjanak…

    Szóval van egy rendszer, ami minimum tíz éve megbukott, ami nem jó. Ez ellen miért nem fognak össze a taxisok? Ez ellen miért nem demonstrálnak?

    Elmondom:

–  Mert folyamatosan torzabbnál torzabb hamis ellenségképet hitetnek el velük
–  Most azért nem megy, mert beiskoláztatás van, elfogyott a lakosság pénze
–  Most azért nem megy, mert ősz van, mindenki a tüzelőre gyűjt
–  Most azért nem megy, mert jön a karácsony
-– Most azért nem megy, mert karácsonykor kiköltekeztek
-– Most azért nem megy, mert január, február van, de nyugodj meg, másik cégnél sem megy…(erre képzeld el, megnyugodtak a cégesek…a hiénákat nem érdekelte, mert síelni voltak)
 – Most azért nem megy, mert tavasz van, meleg van, mindenki sétál
–  Most azért nem megy, mert április van, mindenki a nyaralásra gyűjt
–  Most azért nem megy, mert nyár van, mindenki nyaral

    Mindig volt valami, ami miatt „indokolt” volt, hogy nem ment a meló. Igaz, közben az évek csak múltak és múltak. Nem baj, más cégnél sem ment.. Ha kibukott, hogy valamelyik cégnél mégis csak jobban megy, akkor sem volt sokáig boldogság, mert úgy megrohanták a vándormadarak, hogy aki lassabban kapcsolt, az ebből már semmit sem érzett.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

    Most jön a Taxify, illetve nyár van, azért nincsen meló. Nem idegeskedünk, hanem levelezünk a hatósággal, hogy még több ellenőrzést akarunk, még több szabályt és törvényt.

    Mert úgy jó, ha a  szomszéd kettős tömegű lendkereke is megdöglik.