Kitüntették a hétéves hőst

2014.06.26.

- és a két taxist aki segítségére sietett!
"Ekkor két taxis figyelt fel a segélykiáltásra, és leteperték a férfit. Mint kiderült, a 36 éves P. Sándort emberölés miatt korábban már elítélték, és 14 évet töltött a börtönben, három éve szabadult. A bűnöző a taxisok szorításából is kiszabadította magát, ám a közben megérkező rendőrök végül elkapták. Viktor a támadás másnapján újra találkozott egyikükkel."
Kun Viktort, a hős kisfiút és a segítségére siető két férfit is elismerésben és jutalomban részesítették. Dr. Tóth Tamás rendőr dandártábornok, Budapest rendőrfőkapitánya köszönte meg nekik, hogy megakadályozták egy bűncselekmény elkövetőjének elmenekülését.
 
A rendőrség ünnepélyes módon fogadta a bátor hétéves kisfiút. Rendőrautón érkezhetett a Teve utcai kapitányságra, ahol a rendőrkapitány személyesen nyitotta ki neki az ajtót. A hősiesen viselkedő Viktor tabletet és távirányítású modellautót kapott, sőt még egy tányérsapkával is gazdagabb lett, amit azonnal fel is próbált a fotósok és újságírók gyűrűjében.

A rabló elfogásában segítséget nyújtó két taxis is elismerésben részesült.
 

 
Június 23-án késő délelőtt egy nagymama unokájával sétált a III. kerületben, amikor váratlanul egy rabló rontott rájuk. A férfi kitépte a nyakláncot a nagymama nyakából és futásnak eredt. A bátor kisgyerek utána vetette magát, átkarolta a lábát, hogy megállítsa.

Bár a rablónak sikerült kiszabadulnia a kisfiú szorításából, és elmenekült, de nem sokáig jutott. Két taxisofőr felfigyelt a jelenetre, és a család segítségére siettek. Végül ők kapták el a 36 éves férfit. Egészen addig őrizték, míg a rendőrök a helyszínre értek.

A támadó ellen rablás miatt indult eljárás, azonnal őrizetbe is vették.
 
A hétéves Viktor hétfőn késő délelőtt vásárolni indult nagyszüleivel, édesanyjával és néhány hónapos kistestvérével Budapesten, a III. kerületben - írja a Blikk. Váratlanul egy férfi lépett Viktor nagymamájához, és letépte a nyakláncát. A kisfiú a rabló után vetette magát.

"Nem törődtem semmivel, csak segíteni akartam a nagyinak. Megfogtam a bokáját, és ahogy bírtam, szorítottam – mondta Viktor a Blikknek. "Húzott maga után, még a lábfejemet is lehorzsoltam. Sajnos hamar kiszabadította magát, és rohant át az úttesten, anyával pedig csak üvöltöttünk: valaki fogja meg, segítsen!" - folytatta a kisfiú.

Nézzétek meg a Viktorral készült riportot:
 
 
Ekkor két taxis figyelt fel a segélykiáltásra, és leteperték a férfit. Mint kiderült, a 36 éves P. Sándort emberölés miatt korábban már elítélték, és 14 évet töltött a börtönben, három éve szabadult. A bűnöző a taxisok szorításából is kiszabadította magát, ám a közben megérkező rendőrök végül elkapták. Viktor a támadás másnapján újra találkozott egyikükkel.

"Büszke lehet magára, hiszen nagyon bátor volt. Mégis azt tanácsoljuk: legközelebb ne próbáljon megállítani senkit, hiszen teljesen kiszámíthatatlan, hogyan reagál egy bűnöző ilyen helyzetben" – mondta a kisfiúnak Péterfalvi Norbert törzsőrmester, a III. kerületi rendőrkapitányság körzeti megbízottja.