Olvasóink küldték

Állatmentő taxisok?

  • 2018.11.04

Sziasztok! Új tagja vagyok a csoportnak és azért jöttem, mert lenne egy ötletem. Sok bejegyzést olvastam már, és soknál láttam, hogy a gazdi nélkül maradt jószágok, sokszor azért nem találnak új gazdira, mert nagy a távolság. Úgy gondoltam, hogy vállalnám heti egy Kutyus, vagy Cicus elszállítását az új Gazdihoz Bp. 100Km-es körzetében. Pontos konstrukción még nem gondolkodtam, és szeretném ha Ez a csoport felvenné velem a kapcsolatot, hogy ezt közösen kiötleteljük. Köszönöm a figyelmet!
Ui.: A jármű jellegén nem ér viccelődni, kutyusok, cicusok óra nélkül utazhatnak

A képen a következők lehetnek: autó, éjszaka és túra/szabadtéri

Tovább

Csúnyán eltévedt a Budapest Taxi

  • 2018.03.06

Amikor egy cég vezetése rájön, hogy nem versenyképes a többivel, hogy a helytelen döntései sokasága miatt a cég értéke folyamatosan csökken, és lassan, de biztosan elindult a süllyesztőbe, na, itt jön az a rész, ahol egy hozzáértő cégvezető és tulajdonosi kör pánikban orvosolná hibás lépései következményeit. Sőt, aki komolyan veszi magát és az általa tulajdonolt és/vagy irányított céget, az már az első hibás lépésnél változtatna. A Budapest Taxinál ezzel szemben az történik, hogy miután a vezetése elkúrt mindent, amit csak el lehet, és szembesült a szakadék szélével, ledobálná a mélybe az őt eltartó taxisokat, hogy puhára essen.

(Az írásban a ténymegállapításnak tűnő megfogalmazások természetesen kizárólag vélemények)

Tovább

Oszkár-Marci és a Taxi!

  • 2015.08.11

Történt,hogy felfigyeltek a fiaim arra,esténként egy autó áll meg a kapunk előtt! Kezdett bosszantóvá válni és kíváncsivá tenni,miért? Egyszer pont akkor mikor indulni készültem dolgozni.Utána mentem megelőztem de nem szálltam ki mert kíváncsi voltam kiszáll-e mit akar?

Tovább

Egy exUber sofőr valós története

  • 2015.03.25

Tisztelt Hallotaxi Üzemeltető!

 

Délelőtti telefonbeszélgetésünk alapján kérem, hogy a Bao által nyilvánosan közzétett  *** ***  forgalmi rendszámot törölje az oldalról. Nem azért kérem, mert személyiségi jogokat sért, hanem azért mert már vandálok így is megrongálták valószínűleg az Uber miatt, pedig már semmi közünk a céghez azonkívül, hogy várjuk a hetek óta ígért járandóságunkat. Azt csak zárójelben említem, hogy még az autó az örökségem és jogerősen nem is képezi a tulajdonomat, mert a hagyatéki tárgyalásra mindeddig nem került sor.

Tovább

Még egyszer az Uberről

  • 2015.01.08

AMIT TUDNI AKARSZ RÓLA, DE HÜLYE VAGY UTÁNASZÁMOLNI 
Amióta utoljára foglalkoztam ezzel a gurulva terjedő vírussal, eltelt vagy három hónap.  De mivel közben kiderült, hogy az okostelefon-vezérelt kontártaxis-alkalmazás kvázialkalmazottjai milyen nevetséges kilométeráron zsákmányoltatják ki magukat, és magam is találkoztam olyan szerencsétlen balfasszal, aki a már eredetileg is túlméretes, aztán a devizahitelek elszaladása miatt reménytelenül elhatalmasodott autótörlesztőjét gondolta rendezni a fuserfuvarozásból, illetve – nem utolsósorban – mert az Index ma is benyalt egy színtiszta pr-cikkel az Ubernek éhgyomorra, nekifutok még egyszer. Tőlem teljesen idegen terület lesz a gondolatmenet alapja: a matematika.

Tovább

A Tablet használatának művészete

  • 2014.02.11

Tisztelt Kollégák Tabletet használó taxisok.
Mára már pár hónap eltelt azóta (2013. szeptember 1.), amióta kötelezően bevették a „néma” címkiadó rendszert a taxi szolgáltatásban. Ezen rövid idő alatt mindenki megtapasztalhatta ennek a rendszernek minden jóságát és hibáját. Volt oktatás a használatáról. Ott sok mindent elmondtak, de azért mindent nem. Nekem kezembe került egy használati utasítás, melyet most mindenkivel megosztok.

Tovább

Bécsben jártunk.

  • 2013.11.07

TGFSZ
Egy bécsi taxisofőrrel, Deák Róberttel beszélgettünk Bécsben. Robi nagyon segítőkész volt, minden kérdésünkre válaszolt, bár jó két órát nyúztuk őt, de volt türelme hozzánk. Az autóját belülről is megnéztük, és a lényeget lefotóztuk.

Tovább

Hiénakutya írása

  • 2013.03.14

Döbbenet az arcokon
A taxisok érdekeiben fellépő - különben ellenérdekelt felek - nyílt provokációnak tartják azt, hogy Hiénakutya anno részesülhetett az ingyenes oktatásban, így elsajátíthatta az írás bűvös tudományát.

Tovább

Nemzeti főTAXIS konzultáció!

  • 2012.10.07

Vannak olyanok, akik úgy gondolják....

A felmérés állása 1000 szavazónál:


Tovább