TAXIS FELVONULÁS!

Fix tarifát és létszámkorlátozást szeretnének a taxisok

A nagyobb fővárosi taxitársaságok hétfőn autós demonstrációt tartottak Budapesten.
A budapesti taxisok fix- vagy minimumtarifát és a drosztengedélyek kiadásának befagyasztását szeretnék elérni, ennek érdekében a nagyobb fővárosi taxitársaságok hétfőn autós demonstrációt tartottak Budapesten - mondta el Dénes Attila, a felvonulás szervezője, az alakuló Budapesti Taxis Szövetség képviseletében hétfőn az MTI-nek.

Képgaléria

 

 



Dénes Attila tájékoztatása szerint a tüntetésen az összes nagyobb budapesti társaság részt vett, körülbelül 40-50 autóval, és petíciót adtak át a Főpolgármesteri Hivatalban, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztériumban, valamint a Fővárosi Taxiállomásokat Üzemeltető Szolgáltató Kht.-nál.

A taxisok azt szeretnék elérni, hogy fix- vagy minimumtarifát vezessenek be, amelyet egy BKV-jegy árában határoznának meg, így nem történhetne meg, hogy egyes társaságok akár 150 forintos díjat kínálnak - mondta el Dénes Attila.

Kifejtette: jelenleg Budapesten 328 taxiállomáson 1.480 várakozóhely van, amelyekre összesen 5.700 taxi jut. Az 1480 várakozóhely - figyelembe véve az utasokat szállító gépkocsikat - körülbelül ennek háromszorosát, vagyis 4.440 taxit tud kiszolgálni. A szervező szerint ezért a Fővárosi Önkormányzat több mint ezer taxisnak tehát úgy adja ki az évente 25.000 forintért kiváltható droszthasználati engedélyt, hogy nincs elegendő várakozóhely. A felvonulók ezért - megtartva a már meglévő engedélyeket - azonnali létszámkorlátozást sürgettek.

A petíció szerint "az elmúlt tíz évben semmilyen érdemi változás nem történt Budapesten, amely elősegítette volna a fővárosban dolgozó több ezer taxisofőr boldogulását, megélhetését". Hangsúlyozzák: rendbe kell tenni a szakmát, és védeni kell a vállalkozásokat, amelyek számára "pillanatnyilag a fő veszély a piaci verseny felpörgése és az öngyilkos árverseny, ahol a végtelen számú egyéni vállalkozó nem tudja érvényesíteni a valós költségeit".

Forrás: hirado.hu/MTI




 

Fórumunkban, felpörögtek az események. A "titokzatos" szervező, végre eljuttatta hozzánk a "Petíciót" amit természetesen "KÖZLEMÉNYKÉNT" kutya kötelességünk megosztani a nyilvánossággal. Kérünk mindenkit, hogy ötleteivel, javaslataival, ne a hallotaxi szerkesztőségét bombázza, mert mi is csak emailkapcsolatban vagyunk a szervezővel. Véleményezésre, támogatásra, a fórum természetesen a rendelkezésetekre áll.

 

taxisfelvonulas válasz |       2010.02.15. 00:27:19  (119)

M e g h í v ó

A Budapesti Taxis Szövetség szeretettel meghív minden taxis kollégát 2010. február 22.-én, hétfőn 11 órától tartandó autós tiltakozó demonstrációjára, amellyel az illetékesek figyelmét szeretnénk felhívni a taxisofőrök jelenlegi rossz gazdasági helyzetére.
2000 óta nem változott a fővárosi taxi-viteldíj maximum. Hiteles, valós számításokon alapuljon a tarifa kalkulációja! Fagyasszák be a droszt-engedélyek kiadását!

11.00: Gyülekezés a Hősök terén, a Szépművészeti Múzeumnál, a díszburkolat és az úttest közötti aszfaltozott területen.

11.30: Indulás. Útvonal: Budapest XIV., Hősök tere – VI. Andrássy út – V. Bajcsy Zsilinszky
út – Károly körút – Kossuth Lajos utca – Városház utca 9-11.szám
(Főpolgármesteri Hivatal) – Bárczy István utca –Károly körút
(visszafordulás) – Erzsébet tér – Bécsi utca – József Attila utca –
Roosevelt tér – Akadémia utca 3. szám (Közlekedési-, Hírközlési-,
és Energiaügyi Minisztérium) – Széchenyi utca – Széchényi felső
rakpart (engedélyezett áthaladás) – Roosevelt tér – Lánc híd – I.
Clark Ádám tér – Alagút – Alagút utca – Attila út – Mikó utca –
Krisztina körút 99. szám (Fővárosi Taxiállomásokat Üzemeltető Szolgáltató KHT.) – Kereszt utca (végpont).

A vonulás során három helyszínen petíció átadására kerül sor az alábbiak szerint:


A petíció átadás első helyszíne a Főpolgármesteri Hivatal, ahová 11.40 órakor érkezik meg a menetoszlop. Innen 11.50 órakor indulunk tovább.
A második helyszín a Minisztérium épülete, ahova 12.05 órakor érkezik a vonulásban résztvevő gépjárműoszlop. Innen 12.15 órakor haladunk tovább.
A harmadik helyszín a Taxiállomásokat Üzemeltető KHT. épülete, ahová 12.30 órakor érkezünk, majd 12.40 órakor haladunk tovább.

13.30: A rendezvény befejezése.


Tegyük rendbe a szakmánkat!

 

Tisztelt Demszky Gábor Főpolgármester úr!

Tisztelt Hónig Péter Miniszter úr!

Tisztelt Héray László Igazgató úr!

 

 

    Az elmúlt tíz évben semmilyen érdemi változás nem történt Budapesten, amely elősegítette volna a fővárosban dolgozó több ezer taxisofőr  boldogulását, megélhetését. A folyamatosan szűkülő piacon a vállalkozás szabadságára és az Alkotmánybíróság döntésére hivatkozva folyamatosan adják ki az újabb és újabb  droszt-engedélyeket,  amellyel a meglévő vállalkozásokat lehetetlenítik el. A meglévő vállalkozásokat is védeni kell. Elvileg a taxik csak taxiállomásokon állhatnak, ott szabad az utasokra várakozniuk. De a jelenlegi 5700 taxi-gépkocsi hogyan férhet el a 328 db, összesen 1480 várakozó helyen?

Jelenleg ott tartunk, hogy tömegközlekedéssel drágábban utazhatunk, mint taxival. A BKV viteldíjai minden évben emelkednek, de a taxi-viteldíjak 2000 óta nem változtak. Az elmúlt 10 évben minden költség emelkedett, úgy látszik erről Önök nem tudnak.

Jelenleg a taxisofőrök jóval az önköltségi ár alatt dolgoznak.

   A tarifa-maximálás ma már idejét múlt, mert pillanatnyilag a fő veszély a piaci verseny felpörgése és az öngyilkos árverseny, ahol a végtelen számú egyéni vállalkozó nem tudja érvényesíteni a valós költségeit. Családok lehetetlenülnek el, az autóhitelek dőlnek be.

A  taxicégek vezetői elérték, hogy az utcáról már szinte lehetetlen dolgozni, mert a tarifák olyanok, hogy olcsóbb taxit rendelni telefonon. A cégeknél dolgozó alvállalkozók rákényszerülnek a nyomott árak alkalmazására.

    Az utcán már megjelentek a fehér rendszámmal fuvarozók, a fehér rendszámos személyszállítók, a különböző feliratú világító szabadjelzőkkel rendelkező gépkocsik, melyek messziről taxinak látszanak.

 

 

Ezért követeljük:

 

1. Azonnali létszám-korlátozást! (Taxiállomás-férőhely x 3.

   A meglévő engedélyeket megtartva.)

2. Hatósági fix-, vagy minimumtarifa bevezetését!

    (BKV vonaljegy árával azonos fix kilométer-díjat!) 

3. A szakmában lévő vállalkozások védelmét!

 

Követeljük a szakma átfogó reformját!

 

Mindehhez felajánljuk segítségünket!

 

 

 

 

 

Budapesti Taxis Szövetség

 

 Budapest, 2010.február 22.

 


Közlemények rovat felhasználási feltételei:

A közlemény szövegét a info@hallotaxi.hu címre küld el. Pontos névvel és egy visszahívható telefonszámmal mellékelve.
A közleményedet változtatás nélkül közöljük, amennyiben nem sérti a közerkölcsöt, és mások személyiségi jogait.
Legkésőbb a hozzánk való érkezéstől számított 24 órán belül elhelyezzük a közleményedet, az oldal közlemények rovatában.
Egyéni taxisok, érdekvédelmi szervezetek, fuvarszervező vállalkozások, taxitársaságok közleményeit mennyiségi korlát nélkül megjelentetjük. (kivéve, ha azok a saját vállalkozásuk FUVAR kapacitását reklámozzák. Ezek kereskedelmi reklámnak minősülnek)
Havonta 1 közleményt fogadunk kereskedelmi felhasználóktól. Kivételes esetben többet, erről a szerkesztőség dönt.
A hallotaxi.hu közlemények rovata nem kereskedelmi reklám felület a szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy ha egy közleményt kereskedelmi reklámnak ítél ne közölje azt. Taxisoknak nyújtott árkedvezmények nem minősülnek ennek.
A hallotaxi.hu minden felelősséget kizár a megjelenített közleményekkel kapcsolatban.

2010.02.16. 22:00





Oldal nyomtatása

Oldal küldése e-mailben
  

 

     Keresés

  







     Johu kereső /Fórum/

     Képgaléria

     BLOG


Archivum


     Etarget
 

 


     HÍRVIVŐ

 


     Hirdetés




     Linkek


Ferihegy érkezés
Ferihegy indulás
Máv információ
Útinform 

Üzemanyagár APEH 
Jegybanki alapkamat  
Fővárosi Önkormányzat
 
BKIK 
Fórumunk az Indexen 
Útvonaltervező
TÉRKÉP 24.hu
Autójogász



     DUGÓFIGYELŐ


     Hirdetés
 

 Designed by: NeoSoft