Elindult a Városi Taxi....

2012.05.14.

 

Elindult a Városi Taxi!

Az alapító tagok közül többen hosszú évekig taxiztunk, ezért úgy gondoljuk, hogy tisztában vagyunk azokkal a problémákkal, amelyek a taxisok mindennapjaiban jelentkeznek akár az utcán munka közben, akár az adott fuvarszervező céggel való együttműködésük során.

 

 


A fuvarszervező cégek és a taxisok érdekei nagyobbrészt megegyeznek, csak néhány konkrét területen jelentkezhet ellentét, amelyet álláspontunk szerint részben szakmai okok, piaci érdekek, illetve emberi tényezők okozhatnak. A problémák kezelése során minden attól függhet, hogy az adott társaság vezetősége mely érdekeket helyezi előtérbe.

Célul tűztük ki, hogy olyan társaságot akarunk felépíteni, amely a szakmai és piaci érdekek mellett kiemelten fontosnak tartja a taxisokkal való személyes kapcsolatot, tekintettel arra, hogy mi kizárólag az ő segítségükkel érhetünk el sikereket.
Ezt nem kívánjuk elfelejteni akkor sem, ha már jól működő társasággá nőjük ki magunkat.
Többen, szó szerint éjjel-nappal dolgozunk azon, hogy gyors ütemben nőjön a fuvarállományunk, mivel első körben ez teheti vonzóvá társaságunkat a dolgozni kívánó kollégák számára.

Központunkban profi diszpécserek – többek között - Jankó, Zuzu segítik a munkánkat, akiket úgy gondolom, sokatoknak nem kell bemutatnunk.

Akik belépnek hozzánk, tapasztalni fogják, hogy maximálisan partnerként kezeljük őket, nálunk nincsen kiélezett hierarchia, és mindenki, aki a központban dolgozik, teljes mértékben kollégaként tekint a taxisokra. Mi odafigyelünk egymásra, és a későbbiekben közös szabadidős programokat szeretnénk szervezni. Korábban volt már ilyen más társaságnál is, de sajnos mára ez kihalt, elveszett az emberség, az odafigyelés. Ezt kívánjuk visszahozni.

Az előzőeket tükrözi álláspontunk szerint az is, hogy az etikai vétségekért kiszabható büntetések mértéke első alkalommal kifejezetten alacsony, majd fokozatosan növekszik, azonban minden ilyesmit havi bontásban figyelünk, továbbá a legsúlyosabb esetekben is kizárólag a vezetőség hozzájárulásával lehet szerződést bontani bárkivel.

Természetesen az utasok érdekében vannak szabályok, amiket mindenkinek be kell tartania. Azt kívánjuk elérni, hogy minden kolléga szívesen jöjjön be hozzánk a központba, és bármely esetleges problémájával bizalommal keressen meg bárkit közölünk.

Hosszas mérlegelést követően döntöttünk úgy, hogy a telefonos tarifánk 167 Ft/km lesz. Pontosan tudtuk, hogy ez az alacsony tarifa sokaknak nem fog tetszeni, azonban tudomásul kell venni, hogy egy társaság piacon maradásának és megerősödésének első feltétele, hogy legyen utazóközönsége. Az utasokat nem érdekli az utcán dolgozó taxisok üzleti érdeke, ők azzal utaznak, aki olcsóbb. Amennyiben azonban a társaság megfelelő mennyiségű alkalmi és állandó utassal rendelkezik, az alacsonyabb tarifával is jobban lehet keresni, mint a magasabb tarifával. Az autó természetesen jobban amortizálódik, de nézzünk meg bármely példát, amely esetlegesen nagyobb kilométerdíjjal közlekedő taxi lehetne. A mai korban azok a vállalkozások 5 év alatt félretesznek annyi pénzt, hogy új autót tudjanak venni?
Tudjuk, hogy nem.

A későbbiekre nézve eltökélt szándékunk, hogy a létszámbővítés tekintetében folyamatosan figyelembe vegyük majd a fuvarszámot, és csak annak megfelelően növeljük a létszámot.


 Érdeklődni:
06-30-3333-133
 info@varositaxi.hu
 www.varositaxi.hu

Fórum
 

(x)